Szerkesztői megjegyzés: Sade (az idei Function grafikai kompóinak győztese) készítette az alábbi tutoriált,ami egy sárkány megrajzolásának folyamatát mutatja be. Reméljük a következő a nő lesz, aztán jön az autó.
Bevezetésképp: Először is köszönet Rawbitsnek, aki TUDTA mi az az Earthdawn. (Ezzel nálam igen könnyen be lehet vágódni :)) Másodszor köszönet Slyspynak, aki buzdított ezen cikk megírására. És köszönet mindenkinek, aki elolvassa. Ez a cikk be fogja mutatni az Aban című kép folyamatát, tippekkel, és trükkökkel együtt. Amennyiben azt érzed, hogy „hát ez könnyű, én is meg tudom csinálni”, hajrá!
A Function fő támogatója idén is Digital Reality volt. A már több mint 20 éve működő játékfejlesztő cég neve több ponton is kapcsolódik a demoscene-hez. Az alapító csapat, csak úgy mint sok régi demogroup, a legendás Csokonai Művelődési Központban ismerkedett meg, és demopartykon is gyakran megfordultak. Az évek folyamán rengeteg demoscener dolgozott náluk, és a mai csapatban is találkozhatsz régi ismerősökkel.
A legendás Imperium Galactica sorozatot vagy a Haegemoniát szinte minden hazai játékos ismeri, de az utóbbi években is több, 90% fölötti értékelést gyűjtöttek be olyan címekkel mint a Skydrift, Bang Bang Racing vagy a legendás japán játékfejlesztő Grasshopper Studiossal közösen készített Sine Mora. Néhány éve már kiadóként is működnek, következő játékuk, a Black Knight Sword ismét egy kultgyanús japán fejlesztés lesz. Nem annyira ismert tény, hogy az Imperium Galactica 2 Soundtrackjét megjelenése évében a Brit Filmakadémia a legjobb játékzenének járó díjjal jutalmazta.
A csapat egy újabb nagy dobásra készül, aminek ha szeretnél részese lenni, most adott a lehetőség. Érdemes körülnézni a DR weboldalának állások szekciójában, a tapasztalt programozókra mindig vevők.
Véget ért a Function 2012, és az idei még jobban sikerült mint az előzőek! Rekord látogató, sok színvonalas nevezés, néhány visszatérő nagy öreg, és sok új arc!
Az idei Function a játékfejlesztésért rajongók számára is különleges lesz, ugyanis az ipar két meghatározó neve képviselteti magát egy-egy előadással.
Az EPIC Games színeiben Łukasz Migas, lengyel studiójuk Technical Directora fog beszélni, aki olyan projecteken szerzett tapasztalatait osztja meg mint a Bulletstorm, és a most készülő Gears of War: Judgement. Az előadás sok hasznos infóval fog szolgálni a játékfejlesztés felé még csak kacsingatók számára, de a veteránoknak is tartogat érdekes infókat. Łukasz természetesen demoscenerként kezdte, így arra külön kitér, hogy miben segít, ha otthon lelkesen fejleszted a demóidat, és mivel más mikor már hivatásszerűen shadeled a polygonokat.
A Havok színeiben Rábel Tamás tart egy izgalmas szakmai előadást. A Havok leginkább fizikai motorjáról híres, melyet a piac legjobbjának tartanak és csak az elmúlt egy évben olyan sikerjátékokban vizsgázott kivállóan mint az Uncharted 3: Drake’s Deception, a The Elder Scrolls V: Skyrim vagy az Assassin’s Creed: Revelations, de animációs, rendering és mesterséges intelligenciában is a legkorszerűbb eszközökket nyújtják a játékfejlesztőknek és ma már a filmkészítőknek is. Tamás előadásából megtudhatjuk, hogy mi is kell egy piacvezető middleware fejlesztéséhez. Megismerhetjük a cross-platform játékfejlesztés során felmerülő technikai kihívásokat, és néhány ehhez tartozó érdekes megoldást a Havok részéről.
A partyn természetesen az elmúlt évekhez hasonlóan a demók, zenék, grafikák, fotók és animációk mellett saját fejlesztésű játékkal is megmérettetheted magad, ha van egy régóta dédelgetett vicces játékötleted itt az ideje nekiállj a fejlesztésnek, a party még 6 hét!
Emellett itt lesz az első hazai nyilvános (és magyarul feliratozott) vetítése az Indie Game: The Movie című dokumentumfilmnek. A film a független játékfejlesztők néha mókás, néha kalandos, időnként kínkeserves, ugyanakkor dollármiliókkal kecsegtető történetét mutatja be.
Szeptember végén sok izgalmas program vár rád, úgyhogy első lépésként íratkozz is fel a party oldalán, hogy garantáltan ne maradj le semmi új infóról: http://2012.function.hu/hun:Register
Minden a megszokott stabil színvonalon idén is. A helyszín ugyanaz, a compók a megszokottak (gamedev, grafika, zene, intro, wild, demo és fotó), valamint lesznek izgalmas előadások (egy már biztos) meg filmvetítés (Indie Game: The Movie), meg persze most már hagyományosnak mondható SidRip Alliance koncert is.
Szóval fejlesztésre fel! Már van timetable is, ha véletlenül nem jönne össze az időgép.
A Function 07 promóciójához készült egy plakát, és felmerült, hogy kerüljön ki a Scene.hu-ra is. Így aztán bárki kiragaszthatja suliban, munkahelyen, vagy ahol csak jónak látja.