☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Az összességében nem túl erős Assembly mezőnyből kimagasodott egy új csapat demója. A one studio off nevű formáció persze gyanúsan nem kezdőkből áll. A Smash+Destop páros ezúttal Yolk zenei aláfestésével rakott össze egy valódi “Assembly győztes” kategóriájú demót.

Most nézd meg realtime is! Black and White Lies a pouet-en.

Egyébként kiderült már, hogy miért nem CNCD+Fairlight név alatt adták ki ezt a demót a srácok?

Bár a Nokiának nagyon szoros kapcsolata nem volt a demoscene-nel, néhány fontos milestone mégis kötődik hozzájuk. Az első komolyan vehető mobilos demók ugyanis a finn cég Symbian-os telefonjaira születtek. Nem véletlen, nagyjából ezek voltak az első nagy számban elterjedt, és natív módon programozható telefonok. Ráadásul egy eredetileg Finn cégről beszélünk, a demoscene pedig ekkoriban ott volt a legerősebb.

Az első, minden szempontból kiváló (tehát nem döcögős java), és dedikáltan mobiltelefonra készült demo 2003 Áprilisában jelent meg, rendkívül elit feljesztőcsapattal. Egyébként a demónak volt egy folytatása is.
Crime Minister of Europe by Katastro.fi (CNCD, Complex & Orange)

Az elsőséget ugyanakkor nem lehet elvenni a Pygmy Projects-től. 2001-ben Nokia Communicator 9210-en remixelték a 7 évvel korábbi Amigás 40k intrójukat. A hozzáadott érték nem volt túl sok, de így is elég volt az Assembly Wild compóján 5. helyéhez.
gforce 2001 by Pygmy projects

Tovább…

Assembly 2013 Party van!

Írta Murphy - 2013-08-02, 13:16

assembly_summer_2013Már tegnap megnyitotta a kapuit az Assembly 2013, de a demoscener szemmel is fontos események csak ma indulnak el.

Timetable:
www.assembly.org/summer13/schedule

A streamet erre találod:
http://www.twitch.tv/assemblytv

Partyra hangolódásként itt a tavalyi győztes demo a CNCD-től.

No és azt se felejtsd el, hogy alig több mint egy hónap múlva jelenésed van a Function 2013 Demopartyn!

Update: Van stream a Baroque Floppy People partyhoz is!
http://scenesat.com/video

No és ha SofaScenerkedsz, akkor csináld komolyan:
http://salinga.everywebhost.com/sofascener/

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára