Mint már évtizedek óta, az év legfontosabb partija ezúttal is húsvétkor lesz Németországban. Így uszkve két hónappal az esemény előtt meg is kezdődött a jegyárusítás; mint tavaly, idén sem csak azok vásárolhatnak jegyet akik ellátogatnak a rendezvényre, hanem azok is, akik otthon maradnak, de szeretnének hozzájárulni a party költségvetéséhez, némi repianyagért cserébe.
A jegy idén is €65 (kb. 20e ft), ami nyilván nem kis pénz; €30-ért kapható szocpol-kedvezményes jegy is, feltéve, hogy elfogadják az indoklást a szervezők. Persze vannak kategóriák felfele is, elvégre egy ilyen party igenis drága, egészen az €1000-s kategóriáig, ami már szinte szponzor-szintű támogatás.
Van jelentkezési lista is, itt jelenleg 9 db magyar scener látható, bár reméljük fog ez még bővülni party-ig – az utazással kapcsolatban Teo már nyitott is egy topicot, ahol mindenféle metódus megvitatásra kerülhet.
Az év utolsó demópartyja immár hagyományosan Németországban futott le: a TUM utódjaként beharangozott Under Construction 2015, ami tavaly a meglehetősen idétlen “Ghetto Scene” néven volt jegyezve. Évzáró partyként már többször okozott meglepetést, és persze ezúttal is volt kisebb magyar küldöttség (akik a commentekben tudnak hozzátenni magáról a partyról).
Szegény SVatG 4k-ra már a unzippelés előtt ferde szemmel néztem, amikor a “4k” felirat után elindult a 150 megás ZIP letöltése (mert nyilván rakjuk bele a ZIPbe a videót is), így mondhatni picit mínuszból indult. Sajnos maga az intró tényleg csak egy relatív egyszerű effekt mindenféle variáció nélkül, bár Saga zenéje sokat javít rajta. Ahogy páran írták Pouëten, prototípusnak nem rossz, várjuk a teljes verziót.
Pasy mostanában particle-és-vonal-diétán van, ez az intró is ezt tükrözi. Kellemes, megfelelően arányos, jó a zenéje, variál annyit, hogy ne legyen unalmas, bár újdonságot igazán nem látni benne, és néha kicsit túlságosan is rángat ahhoz képest, hogy mennyire nyugis a zenéje. Ennek ellenére szinte tanítható a pontossága, és hogy hogyan lehet relatív egyszerű effekteket 2-3 percig úgy variálni, hogy ne legyen unalmas.
A Farbrausch nevet az elmúlt években gyakorlatilag már szinte csak BeRo egyedül tartja életben; róla érdemes tudni, hogy egy kisgyermekkorában kapott agyvérzés óta fogyatékkal él, bár ez abszolút nem zavarta abban, hogy a scene egyik legismertebb szóló-kódere legyen. A most lehozott 64k-ja is igen erőteljes teljesítmény, viszont talán most jutott el arra a pontra, amikor az egyedül dolgozás igazi hátránnyá vált: pont az a kevés polírozás hiányzik, amit egy külső szemlélődő megadhatott volna. A vizuál rendben van, viszont gyakorlatilag egy scene-t mutat percekig, összevissza rángatózó kamerával, a közepén a kiállás gyakorlatilag nettó időhúzás, és a zenére is ráfért volna valaki, aki nem csak demókból ismeri a darenbézt. Nyilván technikailag minden elismerés jár neki, de esztétikailag talán a kevesebb több lett volna.
A Mercury tovább reszelgette az enginejüket, és évzáróként bedobta a tömegbe az aktuális állapotát: a végeredmény korántsem annyira ambiciózus mint a Timeless vagy akár az On, de így is a compo messze legjobb intrója mind technikailag, mind rendezésileg. Előbbihez nem igazán szólnék hozzá, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy milyen technikával megy a fényezés (ránézésre nyilván valami indirekt non-polygon cucc lehet), viszont talán megemlítendő, hogy a technika bemutatásának következményeképp az intró brutálisan szaturált színekkel dolgozik, ami kicsit sok lehet a retinának, viszont mentségére legyen mondva, hogy sosem húzza túl, mindig variál rajta annyit (nagyrészt a kiváló operatőrmunkával), hogy ne legyen fárasztó vagy unalmas. A zene picit 50-50 nálam, szerintem kicsit vékonyan szólt ezúttal, és kezdenek hallatszani a szinti határai, bár Red van annyira jó zenész, hogy maga a kompozíció feledteti a hangmérnöki hiányosságokat. Mindezzel együtt maximális respect a srácoknak, hogy két jó intrót is le tudtak hozni 2015-ben.
Alapszabály, hogy ha nincs egy demóban ötlet, legalább legyen rövid és ütős; ezt a logikát követte a Sceon is, ami röpke másfél percnyi psytrance mindenféle ambíció vagy bravúr nélkül; amit kell azt hozza, de annál egy bittel se többet. Többet nem is igazán lehet írni róla.
Ahogy a kezdésben említettem, az év utolsó partyja hagyományosan német; ugyanígy hagyomány az is, hogy itt jelenik meg a Breakpoint / Revision invitation is. Idén se történt másképp, ezúttal a Poo-Brainből kiszakadt sideproject, a Bitlove jóvoltából. A sztori ezúttal a 2013-ban megismert Evilbot köré épül (mert ha valami egyszer bejött akkor kétszer is be fog), és azt kell, hogy mondjam, hogy a felvezetése igen kellemesen lett megcsinálva: a grafika és a zene hozza a kiváló meseszerű hangulatot, magával ragadja a nézőt, még akkor is, ha nem ismeri az alapsztorit alapból. Sajnos azonban nagyjából a demó kétharmadánál átcsap vegytiszta invitationbe a dolog, a humor is sokkal klisébb lesz, és túl is nyúlik; nyilván érthető, hogy invitationként valamilyen mennyiségű információnak szerepelnie kell a demóban, de érzésem szerint (ha pusztán demóként nézzük) sokkal hatékonyabb lett volna a legdrámaibb pillanat után azonnal befejezni, és inkább függőben hagyni a sztorit, amit partyn valószínűleg ígyis-úgyis orrvérzésig le fognak dugni a torkunkon. Ez persze semmit nem kisebbít a demó erényein, tényleg kiváló munka, de jó példa arra, hogy mennyit számít az, ha van valaki a csapatban, aki nemet tud mondani a túlzott lelkesedésre.
A szervezőknek ezúton is köszönjük a munkát, és ezzel persze az idei évnek nemzetközi szinten nincs még vége, a következő pár napban is lesz még demó-related hír, úgyhogy tessék figyelni.
Mint ahogy két hete is láthattuk, szerencsére nem csak Európában dívik demókat csinálni, hanem a Budapesttől majdhogynem mértanilag a Föld legmesszebb pontján lévő Melbourne-ben is, ahol nemrég zajlott le a Syntax 2015 nevű kis party – csupán kellemes megjegyzés a margóra, hogy amíg mi lassan elérjük itt a mínuszos hőmérsékleteket, ott így novemberben jelenleg a 25-30 fok körüli napok a jellemzőek.
Elsőre kezdjük is egy olyan formátummal amit már jó ideje nem igazán láthattunk demókban: a közelmúlt WebGL-durranásának köszönhetően a Flash szép lassan kiesett a pikszisből, és gyanús, hogy nem ez a prod lesz az, ami vissza fogja hozni. Bár a kis 2 Unlimited-re ugráló figurák alapvetően jópofák (és kipróbáltam, procedurálisak, minden futtatáskor másokat generál, ami poén), sajnos semmi mást nem mutat fel, ráadásul fullscreenben nálam akad a zenéje(!), ami kicsit ront az élményen.
Az Onslaught egy nagyon hosszú múlttal rendelkező C64-es csapat, akik csak néhány éve alapítottak PC-s szekciót; kicsit lejjebb fogunk találkozni még demójukkal, de ez speciel nem egy olyan rilíz amire büszkék lesznek, bár a nevéből kiindulva már a kiadáskor se voltak azok: egész egyszerűen emberünket az egyetem rákényszerítette, hogy oldskool fixed-pipe OGL1.1 alapú beadandót készítsen. Persze lehet vitatkozni, hogy azért az OGL1.1-ből többet is ki lehet hozni (és igen, ki lehet), mégis van az egésznek egy kellemesen retro gagyi feelingje.
Ez volt az a demó amivel nem igazán tudtam mit kezdeni, annyira bizarr az egész: nagyjából annyival leírható, hogy egy lila rács felett mindenféle izé körül ciklois-pályán repked egy háromszög, a kamera pedig azt hajkurássza, de mindehhez jön még egy fura a talajon hullámzó boltívsor és a színuszos kamarazene, és ettől az egésznek lesz egy kellemesen retró proto-CGI feelingje, mintha az egészet kirendereltük volna FLI-be.
Mint említettem, az Onslaught csak nemrég kezdett a PC-n is dolgozni, mégis már most némi elismerésre tettek szert pl. a Singularity-vel, ami bemutatta, hogy igenis tudnak jól kinéző demót csinálni. A Synopsis is ezt a vonalat követi, kiváló grafika, élénk színek, frappáns (még ha nem is túl újkeletű) effektek; az egész demó össze van rakva, ahogy azt kell, a raymarch rész a közepén pedig kifejezetten jól néz ki. A dolognak sajnos hátulütője (szerintem) a zene ami a Chris Abbott féle Back In Time C64 remix CD-kre emlékeztetett, csak sajnos nem szólt annyira jól, valamint az hogy gyakorlatilag nincs vége, a demó egészen egyszerűen egyszercsak kifadel. Ettől függetlenül újra kiemelném, hogy a grafikai munka kiválóra sikerült.
Ez az intró az, ami bemutatja azt, hogy miért is kell számolni az Onslaughttal, és azon belül is Drifttel: emberünk ugyanis egyszemélyben lerakott egy olyan 32k intrót, ami (szerintem) akár be is férhet az év legjobb intrói közé: Egy minden szempontból kiválóan elkészített, látványos, jó hangulatú, patentül megrendezett intróról van szó, kitűnő színekkel, kellemes zenével (bár a dobok kicsit túl 64k-sak, de ez van). Tovább nem is ragoznám a dolgot, mert nehéz leírni mi is teszi nagyszerűvé, csak remélni tudom, hogy a hétvégén ezt is láthatjuk Experience-en!
Dánia után az Egyesült Államok észak-keleti része a következő állomás, ahol is a pittsburghi Demosplash c. party zajlott le múlt hétvégén, a Carnegie-Mellon egyetem számítógépes klubjának megrendezésében – akiknek ez a név így nem ismerős, az valószínűleg vagy a NVScene-s előadásaik, vagy a tavaly tavaszi hírekbe való bekerülésük révén biztos hallott már róluk. A party-t 2012 óta rendezik, és bár sajnos még nem sikerült az európai rilízmennyiséget hozniuk, valószínűleg rendesen kiveszik a részüket az ige terjesztéséből.
A mezőnyt ezt az izomból oldskoolkodó 800×600-as szoftrender valami zárja, ami esztétikailag a 90es évek elegét idézi, viszont (nálam) több résznél is érthetetlen okokból egyjegyű FPS-re zuhant le olyan effekteknél, amiket azért illik oneframere megírni még egy Amigán is. Maga a zene tűrhető, de talán ez az egyetlen amit fel tud mutatni.
Egy igazán kiváló 4k lett az utolsó előtti helyezett, ami, ha jól olvastam, annak tudható be, hogy a compogépen úgyanúgy szétbugzott mint nálam, ami igazán kár, mert valószínűleg valami komolyabb fényszimulációt végez kiindulva abból, hogy mennyire zajos és lassú a végeredmény. Külön kiemelném, hogy kiváló a zenéje, 4k-hoz pedig még inkább.
A Bon² egy új generációs csapat, akik kóder híján kizárólag Werkkzeuggal dolgoznak. Pont emiatt is érdekes ez az új demójuk, ami egyrészt a Sega konzolok képi világát idézően úgy szuperretró hogy valószínűleg ezek a konzolok idősebbek a csapat tagjainál, másrészt a Werkkzeugban (tudtommal) semmi olyan megoldásra nincs lehetőség, amivel ilyen rendert egyszerűen el lehetne követni, úgyhogy valami nagyon ravasz trükközés végeredményét láthatjuk. Emellett persze a demó pörög, nem vacillál sokat, a grafikai jópofa és hangulatos, a zene is el van kapva, csak javasolni tudom.
Bár nem mondom biztosra, de gyanús, hogy elsődemóról van szó: igazi kóderdemó, raytracelt kockás padlóval, gömbökkel, valamint egy Minecraft-szimulációval, bár ez utóbbi sajnos nem néz ki annyira jól esztétikailag, mint az eredeti, valamint nagyon gyanúsan fényes a padló, már amennyire kivehető a valószínűleg kézzel felvett rángatózó kapkodó kameramozgás miatt. A zene szintén kicsit a múlt évtizedet idézi (My First Reason Project), és sajnos kb az egyharmadánál a demóval együtt kifogy az ötletekből, bár mint említettem, ha tényleg elsődemós, akkor egy része ezeknek megbocsátható.
Itt egy 10 év kihagyás után visszatérő csapatról van szó (mint ahogy ezt az nfo is jelzi), akik egy igen kellemes produktummal rukkoltak most elő: semmi extra, viszont ami benne van, az tetszetősen néz ki, nem túl hosszú, és a zene is hangulatos, bár az összképet némileg rontja, hogy nagyon alacsony minőségbe lett letömve, és emiatt pl. a közepén rettenetesen serceg. Ettől függetlenül egy jóleső kis 3 perc alatti demócskáról van szó, kiváló nyitó- és zárójelenettel.
Úgy látszik most az az időszak van, ahol entry híján egybemosódnak az intró- és demócompok, bár az a ritkábbik szituáció, hogy az intrók nyernek. Itt ez történt, a koronát a Rift vitte el egy 4k-val, melynek központi motívuma egy ide-oda morfoló prizma/kristály/valami. Kicsit tovább tart a kelleténél, és ugyan az effektből kitapossa amit csak lehet, mégis viszonylag hamar ellövi az összes poénját, és gyakorlatilag szinte dogmatikusan visszaáll az “objekt forog középen” modellre. Mindehhez még jön a zene, amiről nem is igazán tudom, mit mondjak: a hangszerek rendben vannak, de a közepén beütő random klimpírozást nem tudtam eddig feldolgozni, bár Pouëtes commentekbőkl kiindulva ezzel egyedül vagyok. Mindenesetre az effekt maga (fénytörés, színszórás) korrekt, még ha nem is hoz ki belőle mindent amit lehet.
Ami a hollandoknál a Rob Is Jarig, az a dánoknál a Cocio & Finsprit és variációi: gyogyi zene, amire egyszer készült egy demó, aminek a textúráit átvariálgatva minden évben beadják ugyanazt. Egyelőre még nem unják.
A szöveges módú demók sajnos az utóbbi években elég fura helyzetbe kerültek, egyrészt a mindenféle kódlapokból eredő különbségek miatt, és a Windows 7 óta még csak fullscreenbe se lehet őket kitenni. Pont emiatt becsülendő az annó a Trauma által alapított, és az elmúlt pár évben a kanadai Northern Dragons által életben tartott Text Mode Demo Compo, ami évről évre konzisztensen láthatóvá teszi a műfajt. Ez a mostani invitation is a modernebb stílus fele kacsintgat, videóbetétekkel, korszerű tipográfiával, amin sokat segít a jó minőségű konverter is. A zene minősége vitatható, a célnak mindenképp megfelel, bár egy percet simán le lehetett volna vágni belőle.
5. Poo-brain – The unofficial, unofficial GABBER compo
Ehhez azt hiszem kelleni fog némi magyarázat: A norvég Kindergarden partyk egyik legismertebb poén-kompója volt a “gabber“, ahol is mindenki kedvére kiélhette magát a torz négynegyedben, az egészet egy pillanatra sem véve komolyan (olyan szinten, hogy többen rendszeres letolásokat kaptunk, amikor modern hangzású HC-t adtunk be). Mivel idén (sajnos) személyes okokból elmaradt a KG, a TRSAC gondolkodás nélkül (és némi cinizmussal) behúzta magát a helyére és felajánlotta, hogy kimenti a kompót (ami végülis nem sikerült túl jól, mert elfelejtették bejelenteni). Erre utal ez a demó is, ami vidáman leszimulálja a kompó lefutását, olyan precizitással, hogy többek mind partyn, mind a streamen összezavarodtak és megették, hogy ez tényleg compo.
Ismét WebGL, a szokásos WebGL-es gyerekbetegségekkel, ezúttal egy Gathering-győztes tollából. Sajnos akármilyen jóindulattal kezeljük, szinte listaszerűen végigvehető rajta, hogy mitől lesz unalmas egy demó: túl hosszú a tartalommennyiséghez képest, a zenéje semmi különös, a vizuál tényleg a “kocka, gömb, greetings, szevasz” szintjén mozog, az egészen bődület kromatikus aberráció van és az egésznek teljesen váratlanul egyszer csak vége, bár kiindulva abból, hogy a demó mellett ottfelejtették a komplett Git-repot, valószínűsítem, hogy nem party előtt kényelmesen otthon lett befejezve.
767 MB. Nem viccelek, tényleg 767 MB. Ez új rekord lehet. (Összehasonlításképp a YouTube videó maga <100MB.) Maga a demó nyilván tudatosan és szándékosan irritáló, aminek egy része sajnos abból ered, hogy láthatóan van tehetség a srácoknál (vizuálban ugyanis nem lenne rossz), csak nem tudják vagy nem akarják kihasználni. Mindenesetre érdekes jelenség az övék, meglátjuk pár év mit tesz náluk fejlődésileg.
Itt jött a compoban a már megszokott minőségi váltás, ugyanis a szabadnapos Mercury egy igen csinos demót rakott le az asztalra. Stílusukhoz hűen most is a viszonylag egyszerű geometria kiváló fényezésével dolgoztak, egy ízléses és esztétikus, nem túl hosszú kis demót készítve, amit tovább erősít a Vector Lovers-re emlékeztető kitűnő zene is. Ideális példa arra, hogy milyen az egy demóban, amikor a kevesebb több.
Az Excess évek óta hozza a megszokott formulát: basszusdús modern EDM zene, valami látványos effekt, ugrál, rángat, glitchel. Ez az esetek nagy többségében működik is, itt viszont mintha kicsit kevés lett volna a kraft a motorban, mert sajnos ez a demó nem hoz elég újdonságot sem stílusban, sem technikailag ahhoz, hogy akkora sláger legyen mint a Regus vagy a Hurtquake. Nehéz megfogalmazni, mi vele a probléma, de talán a legjobb amit mondani tudok, az az, hogy tökéletesen kiszámítható minden pillanata: egy olyan momentum sincs benne, amit ne láttunk volna már egy másik Excess demóban, jobban megcsinálva. Maga a fényezés nyilván Kusma aprólékosságát tükrözi (pun not intended), de nincs annyira jól kihasználva, hogy igazán eldobjuk az agyunkat tőle. Igazi iparosdemó, sajnos, bár csak ugyanazt tudom mondani mint az ASD esetében – bevált recepten miért változtasson bárki is?
A TRSAC sorozat második részében a 64k intrókat fogjuk sorra venni – itt kiemelném, hogy mennyire kellemes végre újra azt látni, hogy újra van annyi 64k, amiből külön 64k compóra is telik.
3. Realms of whatever – Invade of Order – by Realms of SATAN
A mezőnyt várható módon az “összetákolt kaotikus partyhack” zárta, ezúttal WebGL-ben. Sokat nem is nagyon lehet hozzáfűzni; idén a vallásos gyülekezet volt a TRSAC arculata, ennek megfelelően az intróban is meta-kápolnák és Papa Emeritus szerepelnek, meg persze jelentős mennyiségű Pants off. Több szót nem is nagyon lehet róla mondani, bár sajnos legalább másfélszer olyan hosszú mint kéne.
Psycho ezúttal is 8k-ban próbált durrantani, egyértelműen (a címből is adódóan) a Still-féle Calcifer-t használva kiindulási alapnak. A polygonlevesen és a hangulatos zenén kívül viszonylag keveset tud felmutatni, viszont nem tart sokáig, és a koreográfia + operatőrmunka elviszi az egy darab effektet a hátán. Kiváló példa arra, hogy hogy lehet szórakoztató intrót csinálni egy effektből.
Az Inque évek óta a 64k kategória egyik konzisztens szereplője, szinte azonnal felismerhető stílussal rendelkeznek, amit Glow kiváló dizájn-érzéke és Izard karcos szintihangzása alapoz meg. Idén nekünk is volt szerencsénk meccselni velük, de biztosan állíthatom, hogy ez az intrójuk az idei évben a legjobb, amit alkottak: igazi penge grafikai munka, ötletes váltásokkal, kellemes zenével. Nagyon ritka az a fajta intró (sőt, demó), ahol a 3D és a 2D layerek így keverednek, pedig a végeredmény magáért beszél: a modern “raymarchy” design és az “ezredeleji” Blasphemy/Purple stílusának keveredése egyértelműen egy egyedülálló darab.
Mindenféle technikai probléma miatt kicsit megkésve, de mindenképp kitörő lelkesedéssel csaphatunk bele a scene egyik legkeményebben promózott partyjának, a TRSAC-nak termésébe, azon belül is a 4k intrókkal kezdve.
A BITS-ről külön cikksorozatot lehetne írni, annyira enigmatikus az ezerféle platformokra készült demóit egy időben eBay-en áruló, gyakorlatilag tagcloudokban és paranoid összeesküvés-elméletekben kommunikáló figura, akihez tegyük hozzá, hogy ugyan a fogunkat szívva, de valamilyen szinten el kell hogy ismerjük, hogy még ha gyermeklépésekben is, de nyomokban a fejlődés jeleit mutatta néha. Ez a mostani kis 256b intrója jópofa, bár nyilván pl. egy Functionön is max. erős középmezőny.
Na itt ért az első sokk, nem maga az intró miatt, hanem mert rájöttem, hogy valami bizarr okból kifolyólag van Python telepítve a gépemre – ez az intró ugyanis nem bináris, hanem 4k nyers Python forrás, ami a konzolba lapátolja ki a már jól ismert animgif némileg redukált verzióját. Egyszeri compofiller poénnak elmegy, még ha kicsit haxolni is kellett hozzá, hogy Windows-on is menjen.
Itt kezdődik a compo gyakorlatilag komolyan vehető része, méghozzá az ausztrál Onslaught jóvoltából, akik egy impresszív 1k-t tettek le az asztalra. Esztétikailag is rendkívül kellemes, de ami a legnagyobb benyomást tette, az az 1024 bytehoz képest szokatlanul részletes kifinomult zene. Van eleje, közepe, vége, és bár egy 4k compóban nyilván hátrányból indul, ettől függetlenül egy technikai bravúrról van szó.
Egy kvázi-újoncé a következő produktum: Harleyman egy ex-amigás visszatérő, aki első PC-s 4k-ját tette le az asztalra, az intrózenék nagy veteránjaként számontartott Punqtured segítségével. Itt persze el lehet gondolkodni, hogy jobb-e a 4. helyezett 1k-nál: sem vizuálisan, sem technikailag nem érzem jobbnak, de nyilván a méretkülönbségből adódóan sokkal több tartalom fért bele. Ez sajnos nem menti meg attól, hogy kicsit olyan érzése legyen tőle az embernek, mintha valaki leült volna és az elmúlt pár hónapban írt random effektjeit egymás után rakta volna, mindenféle konzisztencia nélkül – ezt értve a színekre is. Nagy előnye mindenképp a jó zene, és hogy nincs sokáig húzva.
A holland egyetemistákból verbuválódott Poo-Brain láthatóan kezd elmozdulni a Unity-től, ennek eredménye pedig ez az öltetes, tetszetős 4k, ami ugyan a “raymarchy” nyomvonalat követi, mégis húz rajta egy olyan csavart, amitől benne lesz egy kis extra: a színvilág és felszín-shader ezúttal egy havas tájat mutat be (bár nem az Elevated szintjén, de ezt nem rovom fel nekik), amihez kiválóan passzol a kicsit meseszerű zene. A rendezés kellemes, fokozatosan hoz be új elemeket amikor az előző elfáradt, így a 4k-s méret mellett is szórakoztató. Az egyetlen hibája talán a kicsit rövid látótávolság, ami miatt picit klausztrofób, de még ez se ront sokat az élményen.
Itt meg vagyok lőve picit: az előbb rá kellett keresnem hogy mi a “gimmick” szó jó magyar fordítása, és tényleg a “reklámfogás” az ami passzol. Ez az intró ugyanis egy teljesen átlagos raymarchy-4k, ami alá viszont a megboldogult gyermekkorunk nagy slágere, a Dune “Hardcore Vibes” c. slágere lett betaposva 4k-ba, több-kevesebb sikerrel. Ez nyilván az összes 30+-os scener számára azonnal megpengeti a nosztalgia-húrokat (amit igazol a helyezés is), de sajnos ha ezt a faktort kivesszük belőle, akkor nem sok minden marad a helyén. A vizuál meg se próbálja hozni a zenéhez illő 90-es évek feelingjét, ami persze lehet szándékos, de így viszont elég disszonáns a kép és hang közötti kapcsolat. Elgondolkodtató, hogy vajon belefért volna-e 4k-ba a Windows-os beszédszinti énekre bírása, talán a vizuál rovására is, mert a jelenlegi állapotában kicsit lélektelen az egész, bár azt aláírom, hogy party-n (pláne TRSAC-on) valószínűleg nagyot ütött.
Ismét német partyról gyűjtjük az anyagot (náluk ugye már két havonta van egy), ezúttal a történelmet nézve partyk szintjén relatív szűznek számító Berlinben tartott Deadline nevű eseményről, mely nem összekeverendő az ugyanezen nevű holland vagy svéd partykkal. Mielőtt azonban belecsapnánk a lecsóba, mindenképp emlékezzünk meg mély tisztelettel a hazánkból odalátogató expat magyar kontingenst képviselő Charlie tábornokra az I. Amigás Lopakodó Zászlóaljból, aki hősiesen, de végül hasztalanul próbált ellenállni annak, hogy a bénázó szervezők helyett Ő rakja össze (ezt) a partyt (is).
In today's episode of "I'm an Organizer… Get Me Out Of Here!" – I just became @deadlineBER organizer. #shithappens
A szemügyre vett kompóhoz nem igazán tudok nevet társítani, ugyanis rilíz híján a szervezők huncut módon egybelapátolták az összes PC-s compót, de sebaj, lássuk:
