Ha már múltkor előhoztam egy C64 hangú szintit, akkor már ne is forduljunk el az egyre divatosabb 8bites hangzástól. A Syntendo hivatalosan egy “NES RICOH 2A03 APU AUDIO CHIP SIMULATOR, NINTENDO (AKA NES) SOUND VST” vagyis a jó öreg Mario-hangzást lehet vele reprodukálni. Nagyon buta hangja van, nagyon jó móka, nagyon érdemes kipróbálni.
Archive for the ‘Zene’ Category
Gondolom, régóta-scenereknek nem kell különösebben bemutatni a még a ’80-as évek végén C64-en induló és alapvetően dán zenészekből álló csapatot (pl. JCH, Drax, Laxity), a Vibrants-t. Most kizárólag abból az okból van itt szó róluk, hogy belefutottunk a honlapjukba, és igen nagy mennyiségű és szépen kategorizált zenei anyag található fenn. Minden zenésznek külön lapja van, a zenék géptípusonként kategorizálva vannak. Érdemes körbeklikkelni.
Paniq Story of Ohm című albumáról első és sokadik hallásra is azt lehet elmondani, hogy német. Ez nagyjából összefoglalja a szokásos kraftwerkes hatásokat meg a minimáltechnós, szeletelős, de amikor meg nem, akkor is igen rideg zenei megoldásokat, és persze a popzenének mindig különleges bájt adó német szöveget. Ráadásul időnként kifejezetten tracker feeling érződik. Szóval lehet mondani, hogy befogadói oldalon bizonyos kihívások várhatóak.
Paniq-nak egyébként saját Wikipedia bejegyzése is van, meg itt egy breakpointos előadása a masteringről.
Kellemes zenehallgatást!
Azt hiszem ezzel a pluginnel sikerült megalapozni a nagyipari IDM (alias intelligent dance music, muhaha) zene gyártását. Épp ezért én simán Aphex Twin generátornak nevezem. A plugin lényege abban rejlik, hogy kilenc darab lo-fi zene-dekonstruáló effektet kombinál egy szekvenszerrel. A vicc kedvéért magyarázat nélkül felsorolva az effektek: tape stop, modulator, retrigger, shuffler, reverser, crusher, gater, delay, stretcher. Tehát csak két nem R betűre végződő effekt van benne, ami azt mutatja, hogy tényleg valóban igen kis energiabefektetés árán nagyon könnyen hallgathatatlanná tudjuk tenni zenénket. Éppen ezért használata leginkább a ritmusszekcióra javasolt (persze nem csak), és a random funkció alkalmazásával nagyon hamar és könnyedén tudjuk a teljes Aphex Twin életművet reprodukálni. Ezt tényleg minden zenészkollégának muszáj kipróbálni.
Illusztrációként tekintsétek meg a “Blala demója” néven elhíresült produkciót, aminek zenéjében mondhatni főszerep jutott ennek a nagyon szuper pluginnek.
Pluginhoz klikk a képre!
Az az igazság, hogy eddig még nem hallottam olyanról, hogy MSX. Rögtön azt gondoltam, hogy hinnye, mennyire tudatlan vagyok, de heves guglizás után kicsit megnyugodtam, amikor kiderült, hogy magyar oldal alig van a témában, de azért ezt megtaláltam. Persze aki hozzám hasonlóan kéjes örömmel néz régi, ütött-kopott, érthetetlen dizájnnal rendelkező számítógépekről készült fotókat, olyan misztikus márkanevekkel, hogy Sony, Panasonic, Sanyo vagy Toshiba, az inkább nézze meg ezt meg ezt!
Szóval arról van szó, hogy a http://www.msx.org egy remixeld a régi MSX zenéket compót hirdetett, most már másodszorra, és ezúttal december 18-ig kell a zenéket beküldeni. A nyeremény meg (ánbelivöbol!) egy MSX-hez gyártott mp3 lejátszó cartridge.
Nyugtassatok meg, hogy van Magyarországon olyan ember, akit érint a fenti lehetőség!
Nos hát ezennel a Just for fun Music competitiont ünnepélyesen lezárom. [Fanfárok]
Izgalmas és nemes küzdelem volt. :) Különösen igaz ez az első három helyezés alakulására, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt a kimenetel. De íme, ha a “Tovább”-ra klikkelsz, máris láthatod az eredményeket.
Ha viszont ide klikkelsz, akkor hallhatod a zenéket, amiknek a hallgatásához az a javaslatom, hogy ne csak az első hármat hallgasd meg, hanem érdemes a teljes listát átnézni, mert helyezéstől függetlenül vannak jól sikerült muzsikák, csak éppen kevésbé populáris stílusban.
Köszönjük minden nevezőnek a közreműködést, és a dobogósoknak külön gratulálunk! [Fanfárok, konfetti]
A de la mancha névre keresztelt “cég” valójában egy embert takar, aki SynthEdittel készít ingyenes VST plugineket.
A legutóbbi fejlesztés egy SID csip hangja és működése alapján készült VST szinti, praktikus kezelőfelülettel, Basic 64 címmel. Ez biztosan nagy öröm a 8bites hangzás kedvelőinek, és talán Timbalandnak(nek?) sem lesz szüksége végre arra, hogy 8bites zenészek munkáit nyúlja, hanem saját témával állhat elő.
Szóval érdemes kipróbálni!
Akkor most ezennel lezárult a jelentkezés a compóra, viszont megkezdődött a szavazás. Összesen harminc zene érkezett, mindenféle stílusban. Itt lejjebb mindjárt van egy mp3 lejátszó, tehát letöltés nélkül is mindenki meghallgathatja a műveket. Ha meg a továbbra kattintasz, akkor le is töltheted a zenéket és elolvashatod a zenészek kommentjeit.
Szavazni ott a baloldali menüoszlop alatt lehet, de csak regisztráció és belépés után. A zenéket 1-5-ig értékelheted, alapállapotban minden zene 3-ast kap, szóval érdemes szavazás előtt átfutni a műveket, és csak utána a sajátodra nyomni az ötöst. (Kacsint.) Ezzel együtt remélem, te is úgy gondolod, hogy a name voting nem jófejség, és a zenéket valóban az okozott élvezet alapján értékeled! Szavazni november 18-ig lehet!
Kellemes zenehallgatást, szavazást, kommentelést!
A compo előzményeit és szabályait itt olvashatod.
Tovább…
A C64 hőskorában aktív scenereknek nem kell bemutatni a Graffity (Pouet/CSDb) nevű csapatot, és talán szorványos emlékek maradtak a GMC és DMC (lásd itt!) névre hallgató zeneszerkesztőkről is, amiket Brian/Graffitynek köszönhetünk.
Manapság Brian az Audio Simulation német-magyar cég managing directora (ez biztos jelent valamit), ami a trackerrel csatolt virtual analog szintiprogramot, a Dreamstationt fejleszti.
Tény, hogy a szinti nem mai gyerek, de ettől függetlenül jó kis cucc. A 2.0-ás verziót idén nyárra ígérték a készítők, aztán meg őszre, de egyelőre még nincs készen. Szóval várhatóan hamarosan kijön a teljesen új verzió, tehát érdemes az eseményeket követni. (pl.: itt)
Új Hardread podcasttal ugyan belátható ideig nem fogunk találkozni, de szerencsére Vincenzo vezérletével a Bitjam podcast hetente jelentkezik újabb epizódokkal. Még a legelső részt ajánlottuk, azóta bizony már a 7. epizódnál járnak. A mostani kiadás témája igen szomorú, ugyanis a készítők olyan demoscene zenészek munkáiból válogattak, akik már nincsenek köztünk. Amilyen szomorú dolog olvasni a névsort, olyan kellemes hallgatni a válogatást, úgyhogy hallgassátok, emlékezzünk most rájuk.
Erre keressétek:
http://www.bitfellas.org/page.php?100