Kicsit megfáradva írom ezt a grafikai beszámolót, mert csak nem olyan rég értem haza, de szerettem volna minél előbb hírt adni az idei Árok Party grafikai eredményeiről. Szerencsére most is nagyszámú “pixelharcos” tette magát próbára. Az összejövetel egyébként nagyon színvonalasra sikeredett: nagy köszönet a szervezőknek, az előadóknak és a Sidrip Alliance-nek . Sok régi scener jött el felidézve a 90-es évek hangulatát.
Archive for the ‘Retro’ Category
Hamarosan újra itt van Európa egyik legrégebbi retro 8 bites partyja, az Árok Party 2012! Utolsó lendülettel csapjatok a lovak közé, lehet még hegeszteni a produkciókat szombatig!
Aki véletlenül nem hallott róla, itt a kedvcsináló plakát, a szöveg mögött pedig a party oldala.
Egy kis kedvcsináló Árok Party előtt, nem csak zenészeknek! Get into mood, now!
És azoknak akik kevésbé emberi nyelveken beszélnek – vagy úgy is mondhatnám a Commodore anyanyelvén – itt a sat3 által németesített, ám vágott verzió: http://youtu.be/KfT2klzu4jE
Sparkle / Megastyle Inc. a ’90-es évek elejének egyik legjobb grafikusának számított C64-en, majd ’93-ban nyomtalanul eltűnt a demoscene térképéről. Ezért különösen jó látni, hogy nem ment messzire, és a modern eszközökkel is nagyszerűen elboldogul. Az elmúlt években ugyanis reklámfilmeken, rövid animációs filmeken, és filmek CG effektjein dolgozott. Az alábbi video az egyik legismertebb reklámfilmje, de érdemes körülnézni az oldalán, kommerciális munkáin kívül nagyon stílusos hobbi grafikái is akadnak szép számmal.
Az úriember oldalához erre tessék:
http://www.superrune.com/
Tovább után pedig néhány egyéb munkáját találod, és a C64 grafikáiból nézhetsz meg egy ütős kollekciót.
Akik nézegetik a kommenteket tudják, hogy milyen véleményen vagyok az Amigáról. Most véletlen szembetalálkoztam egy “best of” videóval YouTube-on, ami egy másfél órás válogatás Amiga 500-as demókból és intrókból. Nekem ugyan mind intrónak tűnik, de a GameBoy révén tudom, hogy az akkori megademók is néha csak több különböző scrollerből álltak. Anyway, nézzétek meg a videót! A zene nagyon jó! Amennyire tudott igyekezett autentikus felvételeket készíteni WinUAE-val. A végén felsorolja, mit nem tudott az emulátorral megoldani és milyen trükkökkel kerülte meg a problémát. Enjoy!
Kommentben kérem a véleményeket és az élménybeszámolókat! :)
A Melon Dezign Facebook oldalára került fel egy video a The Party 1991-ről, az első valódi gigantikus demoparty (1252 résztvevővel). A felvétel meglehetősen korhű, színeket csak nyomokban tartalmaz, viszont tökéletes képet ad a party hangulatáról.
A Sharp MZ 731 demó után most egy játékgéppel foglalkozunk, Sega Master Systemre (SMS) készült demókat fogok nektek bemutatni. (A hardver ismertető részt a retemu.blog.hu oldalról ollóztam.)
A Sega, mint japán cég, természetesen először ott jelentette meg Sega Mark III néven 1985-ben (a hasonlóan hangzatos SG-1000 és SG-1000-II után). Nem titkolt szándékkal a nagy rivális (legalábbis akkoriban), a Nintendo ellenfelének szánták.
Nem sokkal később, mint a Sega első 8-bites konzolja, megjelent Észak-Amerikában is Sega Master System néven 1986 júniusában, majd pedig Európában 1987 szeptemberében. Itt már jelentős változással, az eredetihez kevéssé hasonlító kinézettel került a konzol a piacra (pl. 50 érintkezős cartridge-ok használata a Mark III 44 érintkezőse helyett).
Akárcsak japán változata, ez a konzol is tartalmazott beépített játékokat, amelyekkel kártya és cartridge nélkül is használhatóak voltak. A tapasztalatok alapján új kiadás jelent meg a konzolból szintén Sega Master System néven Japánban, 1987 októberében. Ezen változat már nem külön kiegészítőként, hanem a csomag (illetve a konzol) részeként kínálta a Yamaha YM2413 FM hangchipet, egy gyorstüzelő kiegészítőt, valamint egy speciális 3D szemüveget is (vagyis a beépített modulját). Más konzolváltozat nem tartalmazott ilyen kiegészítést.
Legutolsó piaca Brazília volt 1989 szeptemberében; azonban itt olyan sikeres volt, hogy legkevesebb 5 különféle verziót is készítettek.
Gyártása és forgalmazása alatt (Japánban 89-ig, Amerikában 92-ig, Európában 96-ig) valamivel több, mint 10 millió példányt adtak el, legtöbbet Európában, több, mint 6 millió darabot. Így bizonyos területeken (Európa, Brazília, Óceánia) a Sega terve sikerült; többet adtak el a Nintendo-nál. Tovább…
Grósz Attila (alias Gaia) leginkább onnan ismert, hogy ő írta az első valóban korrekt, és azóta is a legnépszerűbb plus/4 emulátort. Miután a YAPE már szinte mindent tudott amiről a felhasználók csak álmodtak, ő nem állt le, hanem csöndben lefejlesztette az összes hazai gyártású gép emulátorát is.
A jó hír, hogy innentől semmi akadálya nincs, hogy Videoton TV Computerre, Primora, HT1080z-re, vagy akár HomeLab-ra fejlessz demót, ráadásul POUET szerint mindegyik platform demoscene szűz! Hazafias Scenerek szevasztok, tietek lehet egy adott számítógépre írt létező legjobb demo!
Apropó, épp a közelmúltban írtunk egy érdekes rádióadásról, ami többek közt a hazai gyártású gépekről szólt.
Itt tudod beszerezni az emulátorokat:
http://gaia.atilia.eu/component/option,com_frontpage/Itemid,1/
Korszakos jelentőségű számítógépek – és a gépeket megalkotó zsenik mutatkoznak be a Tanulmánytár családi napján. Az első magyar számítógépektől a legsikeresebb PC-kig a múzeum számítástechnikai gyűjteménye az informatika minden generációjából és kategóriájából bemutat ritkaságokat, melyeket a látogatók most szakmai tárlatvezetések keretében tekinthetnek meg. A tárlatvezetések során az első magyar műállat, a szegedi Katicabogár működő modelljét meg is simogathatják a látogatók. A kiállított tárgyakhoz és az informatika legendás egyéniségeihez kapcsolódóan neves szakértők előadásaira is sor kerül délután. A családi nap folyamán a Tanulmánytár minden látogatható raktára megtekinthető.
Tárlatvezetések:
11.00- Fókuszban az idén 50 éves elektroncsöves számítógépünk: az URAL-2. Képes Gábor főmuzeológus szakmai tárlatvezetése az informatika fél évszázados fejlődéséről. Helyszín: B terem
12:00- Fókuszban Steve Jobs alkotásai: az Apple Lisa és a NeXT. Képes Gábor főmuzeológus szakmai tárlatvezetése a személyi számítógép történetéről. Helyszín: B terem
13:00- Szabályozási körök elektromosság nélkül – A gőzgépek vezérművei. Prof. Dr. Szunyogh Gábor interaktív bemutatója. Helyszín: Mobileum
Előadások:
Helyszín: Előadóterem
14:00 – Kupecz Sándor – Vincze István: Jánosi Marcell emlékezete. A 2011-ben elhunyt legendás magnótechnikai főkonstruktőrre, a világ első kazettás floppyját, a BRG MCD-1-et tervező Jánosi Marcellre emlékeznek közvetlen munkatársai.
14:30- Nagy Károly: Jack Tramiel emlékezete. Az idén harminc eves Commodore-64 és vetélytársa, az idén 30 éves ZX Spectrum. Az előadó ismert magángyűjtő, informatikus.
15:00- dr. hsc. Kovács Győző: Tudnak-e a számítógépek gondolkodni? Alan Turing (1912. június 23. – 1954. június 7.) emlékezete. Az előadó az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 egyik építője.
A rendezvény helyszíne: 1117 Budapest, XI. kerület, Prielle Kornélia u. 10. (a Prielle Kornélia és a Szerémi út sarkán)
A rendezvény ideje: 2012. június 9., szombat 10 – 16 óra között.
www.mmkm.hu , Felnőtt belépő: 600 Ft, Kedvezményes (diák, nyugdíjas) belépő: 300 Ft
Zseniális zene (by 4mat), remek flow, klasszikus effektek. Letölthető verzió itt. Mára már csak két kérdésem maradt ezzel a demóval kapcsolatban:
– Hogyan lehetett előhívni a hidden partot és mi volt benne? (Gondolom volt benne, mert amikor a zenét rippeltem, jött egy chipzene is.)
– Ki vagy mi ez a Röltex Rózsi, ami egyébként a How 2 Skin a Cat című demóban is látható?
Disclaimer: Lehet, hogy vannak klasszikusabb meg menőbb Amiga-demók, de ebben a sorozatban azokat szedem elő, amik valamiért emlékezetesek maradtak számomra.