Idén probálkoznak szlovák barátaink azzal, hogy újraélesszék a demoscene életet. Konkrétan Zden összerántott egy népes csipet csapatot (amiben Citrus kolléga is benne van), és 16 év után újra megrendezték a Demobit nevű partyt Pozsonyban.
Mivel még tart a party, ezért ebben a posztban csak az első benyomásaimat szeretném megosztani veletek, picit a party szervező szemüvegemen át.
Party méret: 50+ ember. Érezhetően tetten érhető a kevés résztvevő a party placcon.
“Budapesti scener betegség”: Abszolúte tetten érhető itt is. Pozsonyi arcok elhúztak haza, csak a “külföldiek” maradtak a party placcon. Reggel 9 órakor egyedül voltam ébren az egész placcon (sehol egy szervező!!!)
Szervező csapat: Méretre eléggé ok! Plusz pont nekik, hogy sikerült 7-8 nagyon lelkes lányt is beszervezniük a szervezésbe, ami nagyon jót tesz az infodesknek, hangulatnak, stb.
Külföldi/őshonos arány: Van Darklite, van Riverwash team, és a FN team (régi és új), de ezt leszámítva nem nagyon sikerült senkit megmozgatni pl. Ausztriából vagy a németektől.
Entryk: egyelőre nagyon kevés entry volt, és ahogy értesültem lesznek kompók is lelőve, összevonva emiatt. Tipikusan az az érzésem, hogy túl sokat akartak, és közben a promó ezen részére nem tudtak sok hangsúlyt fektetni. Mondjuk nem tett jót a 3x időpont változás sem, a komolyan vehetőség szempontjából.
Szervezettség: A venue nagyon szimpatikus, tiszta, jól felszerelt, és hatékony személyzet jár hozzá. Éppen ezért bosszantó, hogy van egy két alapvető hiba, ami minimális odafigyeléssel sokkal jobban működhetne. A teljesség igénye nélkül: 1.5 milliós 4k projector, egy akkora vászonhoz, mint a hálózsákom kétszer. 3 HD kamera a teremben felvételhez, de nincs egy rendesen működő mikrofonjuk (igazából csere sincs). Nagyvilág fele nyitott wuhu, mert a a belső hálózatuk megbízhatatlan.
Hangulat: Eddig nincs rá panasz. Leszámítva a “magyar party” effektet == amíg nem jöttek meg a lengyelek nem sokan tudtak/akartak hozzánk angolul beszélni.
Eddig összességében nekem 6/10, ami lényegében nem rossz, de ha ilyen marad a hangulat, akkor csak azért fogom a jövőben meglátogatni mert “kell”, és nem azért mert várni fogom.
Nyilván azért voltak már eddig is magyar entryk: fantasy (női szatír/dyrad ?) Dorcy kép (ami sajnos combined graphicsban indult a kevés entryk miatt fotókkal együtt…), arcod letépi Gargaj zene, n+1. LAL reklám összevágás, LAL és Feryx fotók. A mai napon lesz magyar érdekeltség demo compóban, nem is egy, így kövessetek minket, és szorítsatok nekünk!
Alapvetően Dánia rettenetesen messze van. Összehasonlításképpen, levezetsz annyit, mintha mennél Revision-re, és még hátra van 5-6 óra út pluszban.
Aarhus pedig – annak ellenére, hogy a második legnagyobb dán város – nincs éppen a legjobb közlekedési adottságokkal megáldva. Van persze 1 átszállásos repülőút oda, de annyi pénzből háromszor meg lehet járni Evoke-ot például, ami egyrészt nem mindegy, másrészt nincs benne 8 órás átszállós várakozás.
Szóval első, második, sőt még harmadik körös megfontolásra sem triviális, hogy megéri-e elmenni egy pici, max. 150 fős viking demopartyra. Mi bő 1 hónapja mégis úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, és úttörőként megnézzük nektek, hogy mennyire szerethető a TRSAC.
Pasy, Unreal, Dorcyy, Maugli négyes szerda délután elindulva, kb. 17 óra vezetés után megérkezett Aarhus-ba, ahol egy nagyon kellemes AirBnb házat sikerült birtokba vennünk party előtt 1 nappal. Némi párnába üvöltve horkolás, remote munka után körbe néztünk a környéken, étel, ital és egyéb más móka után. Hát Aarhus nem éppen olcsó, sőt! Ha mondjuk a norvég árszínvonalhoz hasonlítom, akkor azért nem veszélyes, de a némethez képest, meg picit borsos. Cserébe legalább az alkohol nem külön túlárazott, viszont rettenetesen nehéz bármi értelmes ehető dolgot venni: Egyrészt mert SEMMI nincs kiírva semmilyen egyéb nyelven, csak dánul (nem még az összetevők sem!), illetve úgy tűnt, hogy az átlag dán emberek nem éppen ínyencségükről híresek. A Coca Cola meg Kofola izű… HORROR! Se különösebben jó alapanyagok, só, borson kívül semmi más fűszer nincs a polcokon, a kész kajás kifőzde pedig megáll a mirelit pizza színvonalon. A sarki kisboltos nem beszélt angolul, csak valami arab-, török szerű nyelven (bár Teo váltig állítja, hogy ezzel csak engem “tisztelt” meg, és erről a szakáll tehet).
Ezek dolgok hatására elsőre nem igazán volt szimpatikus a hely, főleg mivel előpartyhoz sem találtunk semmilyen társaságot, így pár szatyor alkohollal visszavonultunk a pici faházunkban, és neki álltunk mulatni, és releaset gyártani. Ez kb. úgy nézett ki, hogy Pasy kódolt, Unreal rajzolt és modellezett, Dorcyy rajzolt, én meg mint valami jó “kabala lamer”, amikor nem dolgoztam éppen valami “hyper sürgős” bigdata probléma elhárításán, akkor főztem a társaságnak (ekkor sajnos már lemondtam arról, hogy elkészülök a release-el, mert most a Riverwash-os entrynél komolyabb(nak szánt) dolog van a queue-ban). De rettenetesen jól éreztük magunkat, és megállapítottuk, hogy kb. már 4 ember az a kritikus tömeg, akik egy értelmes faházban, némi jókedvvel felszerelkezve tökéletese környezetet alkotnak mind a release gyártáshoz, mind a mulatáshoz.
Másnap némi bevásárlás, főzés, finomhangolás után irány a party. Megérkezett Teo, Santa, Lycan, xtrium, egy teljes részeg német horda, szóval alakult a hangulat, én meg végre átválthattam “party organizer” üzemmódba => beszélgetések, új emberek megismerése, agitálás FN-re, stb., szóval elszaladt pár óra a megnyitóval együtt. Számomra az első nap egyik csúcspontja a csapatok közötti kvíz/vetélkedő volt. Nagyon hasonlított a Riverwash-osra egyébként. Amiben jobb volt, az, hogy valahogy jobb hangulatot tudtak csinálni itt a szervezők és a résztvevők is (Dwarf jó showman volt, és Teo+kb+Lug00ber trió meg eléggé arcosharcos ahhoz, hogy a többi csapatot motiválja). Amiben gyengébb, az, hogy a kérdések, és a system olyan eléggé egysíkú és lapos volt a lengyel verzióhoz képest. De mindenképpen nagyon jó hangulatot teremtett. Volt tánc, muzsika, de nyilván nem német party hangulatban. Egyrészt ugye 150 főben volt maximalizálva a party, másrészt úgy tűnik ahhoz kell legalább 100 német összezárva. De a hangulat ettől függetlenül jó volt.
A szombati kompó nap/este olyan jól, olyan gördülékenyen lett lebonyolítva, hogy FN orgaként azt kell mondanom, hogy kalapot lehet emelni a szervezők előtt. Profi csapat, nem először csinálták, nem érződött semmi probléma kívülről. A svédasztalos kajás karszalag (+100 DKK) is egy nagyon jó gesztus volt (bár ugye az ízek… na fűszer nélkül nehéz :-) ), az ingyen sör is, de személy szerint az ingyen “pepper schnaps” inkább csapás volt a világra. Elég színvonalas entryk, jó hangulat, gyors díjátadó.
Dorcyy – freestyle graphics ötödik – ugye ez éppen nem kacsa, de szerintem simán dobogót érdemelt volna (főleg mivel neki esélye sincs még a namevoting áldásos hatásait élvezni! MÉG! Reméljük állandó partyarc lesz belőle is!)
Gratulálok ezúton is nekik!
Nagyon jól éreztem magam, és remélem megyünk jövőre is (még akkor is, ha ma haldoklom melóban a kb. 3 óra alvás után).
Az idei FUNCTION demo compo alatt hibáztunk, és előbb kevertünk le egy entryt, így nem látszott, hogy valójában az egy invite az idei őszi PixelCon (2016.november.05. Corvin club) egy demoscene/gamedev related versenyére.
Nézzétek meg újra, nevezzetek, és menjetek PixelCon-ra, mert az jó nektek!
Szóval idén is megnéztük a folyóparti mosodát. Itt csak egy rögtönzött party beszámolót adnék nektek, mivel a kompókban érintett voltam, ezért a prodok fikázásának lehetőségét átadnám Gargaj mesternek ( >:-) ).
Lengyelország alapvetően nincs messze. A legrövidebb út a partyra 358km Zsolnán át.
Lengyelország iszonyat messze van… Főleg ha be kell menni Musk+Citrus párosért Pozsonyba. Ha a fél cseh autópálya egy két sávja folyamatosan le van zárva. Ha tömegkarambol miatt másfél órás torlódás van kifele Budapestről.
Lengyelország rettenetesen közel van, ha az embernek olyan utastársai vannak mint a Musk+Citrus páros, és tudja, hogy igazából a Riverwash-ra hazamegy. Mert, ahogy Santa Claus barátunk fogalmazott idén: “Ez az északi Function, ti meg a déli Riverwash!”.
És azt hiszem, hogy gyakorlatilag már sikerült is körbeírnom, hogy milyen volt az idei party. Olyan mint bármikor: Pici. Családias hangulat. A szervezők egytől egyig hangosan üdvözölnek és a keblükre ölelnek. Megengedik, hogy a partykódod deadline után 6 órával leadd, csak azért, hogy legyen +1 entry (és nem utolsó sorban, mert tudják, hogy az első olyan entryd amiben végre már visual-t is kódoltál). Viszonylag sok entry, és nagyon sok oldschool entry. Sok sör, bor, vodka, borovicka, pálinka. Összekevernek Necropoloval, mert sapka és Sidrip póló van rajtad… (na legjobb storyja a hétvégémnek!) Tehát tényleg olyan mint ha itthon lennél partyn. Csak egy pár száz kilóméterrel messzebb van.
És persze rettenetesen hiányolják a magyar scener-eket [ Gargaj-t leginkább! Tomoya egy órán keresztül kérdezgetett, hogy szerintem hogyan lehetne Gargaj-t újra elcsábítani oda. Adtam tippeket >:-) :P ], mert akit ismernek, azokat mind komálják. És ők is szeretnek magyar party-ra jönni (jönnek is!).
Azt gondolom, senkinek nem kell ecsetelnem azt a tényt, hogy úgy általában szimpatizálok a skandináv demopartykkal, illetve a tavalyibeszámolókból az is egyértelmű, hogy a Solskogen iránt van egy különleges rajongásom.
Mindezek ellenére óriási meglepetés volt az idei party. Tovább…
…üzeni nektek a Spaceballs, és jómagam is. Sőt azt hiszem, hogy Musk, Citrus és nem utolsó sorban (az amúgy szervező) Gargaj barátom nevében is nyiltakozhatok.
Anélkül, hogy el akarnám venni a “kenyeret” a Simulaatio 2016 beszámoló elől, nézzétek meg az invite-ot:
Ha jöttök a partyra, legalább ilyen hangulatra lehet számítani, és persze a végtelen norvég nyárra!
Tegnap láthattunk valamit megszületni. Vagy a hamvaiból újjászületni.
Szlovákiában hosszú idő elteltével újra volt valami, ami tisztán demoscene event! És ennek Gargaj barátom és jómagam is részesei lehettünk. (itt morgolódva azért megjegyezném, hogy Pozsony nincs a világ végén, szóval én személy szerint sokkal több magyar résztvevőre számítottam, de bízom benne, hogy ez a beszámoló majd meghozza a kedveteket, és a következő eseményen nagyobb számban fogjuk képviseltetni magunkat!!!)
Szóval írva vagyon, hogy december 17-én Zden és Citrus vezényletével lesz egy demoshow Pozsony belvárosában, aminek nem titkolt célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a scene-t a mai fiatalokkal, és hogy újra beindítson valami demoscene életet.
A kezdés 20:00-ra volt beígérve. Mi Gargajjal a 15:00-ás indulás mellett döntöttünk (amiből a Váci út forgalma miatt fél 4 lett… BOCSI Garg utólag is ;) ), mert Zden azt mondta, ő már 18:00tól a helyszínen lesz, ezért a legrosszabb esetben is este 7-re érkezzünk meg programot futtattuk. Na minden pozsonyi közlekedési kalamajkával és GPS device problémával együtt megérkeztünk fél 7-re, amikor is a helyszínen a szervezőknek se híre, se hamva nem volt…
“Good sign!” gondoltuk, és elmentünk egyet járni a városban (apropó a pozsonyi karácsonyi vásár is nagy szép! érdemes megvizslatni!). Valamivel 7 után bejutottunk végre a placcra, ami inkább volt egy 40-es évekbeli bérház padlás lakása, mint klub, de “egynek megteszi”.
Viszont a technikát még csak akkor próbálták összeeszkábálni, Gargaj-t gyorsan behúzták orgának ( bár persze most annyira nem tiltakozott, mint szokott… :P ) mert nála legalább volt működőképes Amiga emulátor, és kb. egy teremtett lélek sem volt a közelben. Így kezdtem egyre jobban szkeptikus lenni abból a szempontból, hogy itt bármi értelmes fog történni az este folyamán ( szinte már előre megbántam, hogy fáradtan meló után leautóztam Pozsonyba, gondoltam is, hogy lehet kimegyek aludni majd egyet! ). Aztán a folytatás valami teljesn más lett.
7:55-kor varázsütésre megtelt a terem lelkes és fiatal érdeklődő fiatalokkal ( érzésem szerint legalább felük zene és művészetek iránt fogékony fiatal, és nem IT Geek!!! ), és pontban 20:00kor elkezdődött az demoshow. Amit sikerült annyira jól megtervezni, hogy Zden, egy haverja illetve egy lány felváltva meséltek a demoscene történetéről ( utóbbi kettő inkább csak szlovákul, de “fura módon” azért értettük miről van szó ), az oda vonatkozó szlovák történésekről, aktualitásokról, és minden ilyen blokk végén Zden berakott egy 3-5 demóból álló összeállítást. És ez az egész annyira jól működött, hogy már az első blokk végén záporoztak a kérdések: “Miért a C64? Mi van az Atarival, Spektrummal? Hogy volt a keleti blokk többi országaiban? Tényleg az első zenészeknek kicsit kódernek is kellett lenniük?” stb. És az egész csak úgy működött.
Aztán amikor időben elértünk ahhoz a ponthoz, amikor Zden kiesett a történelem folyásából, akkor Gargaj Scene Nagykövet úr ( és tényleg, abszolúte így tekintett rá mindenki, és tökéletesen be is töltötte ezt a szerepet [ BTW: csak ma tudtam meg, hogy előre be voltunk jelentve, mint hivatalos vendégek XD :D ] ) vette át a fonalat, és mesélt a 90-es évek vége, 2000-es, 2010-es évek történéseiről. Ismét rengeteg érdeklődés volt az intrók, intró/demo toolok, soft. synth, procedural, stb. témakörökben. A program második felétől már én is bele bele folytam ezekbe a beszélgetésekbe, ahogy egyre közeledtünk azokhoz a topicokhoz, ahol én is otthonosan mozgok ( partyk, demoscene is sooooo social, szervezés, partyra utazás, szponzoráció, stb. ), és egyszercsak 24:00 lett, és party is over…
“Wow! What the hell has happened?”. Hát összességében nem több, és nem kevesebb, mint hogy Zden és barátai ( bevallom Citrustól amúgy sokkal több részvételre számítottam, de biztosan így volt jó nekik ) egy rendkívül jó hangulató, és egyedi demoscene élményt adtak nekünk. Megismerhettünk sok sok új embert, rengeteg jó demót és intrót láthattunk, és remélhetőleg sikerült jó pár újoncot gyűjteni a community számára.
Legalább is a szervezők bejelentettek egy partyt 2016 nyarán Besztercebánya mellett!
Röviden:
Hálás vagyok a sorsnak, hogy láthattam a scene történelem ezen pillanatát, és hogy részese lehettem. Talán csak akkor lett volna még jobb, ha többen vagyunk. De majd következő nyáron meglátjuk.
Ha már Gargaj cimbora volt olyan kedves, hogy írt egy frappáns beszámolót a 4k illetve 64k intrókról, akkor gondoltam, hogy veszem a bátorságot, és megosztom veletek, hogy félig meddig belülről hogyan láttam én az idei demókat.
Nekem az egyik személyes kedvencem az egész kompóban. Bevallom ezelőtt még sohasem láttam egy Satori prodot sem, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet az egész csapat, főleg Zdennek a munkássága. (ami amúgy azért mókás, mert előtte pár órával ismerkedtem meg vele Gargaj és Citrus jóvoltából). Zajos, tördelt, kiszámíthatatlan, szinte a “dadaista demoscene”, mégis egy nagyon egységes művészi képet alkot az egész együtt. Ezt már csak akkor tudná tetézni, ha egy holland partyn élvezhettük volna… Én egyedül a zenén csavartam volna még egyet őrülten nagz, vagy világfájdalmas Vinci irányba, de nálam gond nélkül felfért volna a dobogóra!
Amikor a dilemma hoz egy prodot a kompóra, az mindig külön öröm! Az viszont az én barbárságomat és műveletlenségemet mutatja, hogy nem tudtam, hogy ez egy kvázi remake. Talán akkor még jobban értékeltem volna. De ennek ellenére nagyon kellemes old school effekteket kapunk az arcunkba, érdekesen megválasztott, de mégis egységet mutató színekkel, és frankón megfűszerezett Vinci művek muzsikával. Nekem különös kedvencem volt a szövegfelhő, nagyon ötletesen sült el! Ha lehet bármit negatívumot felhozni, az talán az, hogy rendezésben a végére unalmassá válik picit. Talán jót tett volna neki egy olyan remake jellegű “újragondolás” amit Garg említett a re(s)tro release kapcsán, de ennek ellenére a végeredmény nagyban emelte az egész rendezvényt. Köszönet nap, Rascy, Vinci triónak érte!
Hmmmm… Hátőőőőő. Szóval az egy dolog, hogy debugolni kellett kompó előtt, hogy mi a baja, és miért nem fut. De ennek a demónak a végét nem tudtam megbocsájtani! Nagyon kellemes zene van alatta, és van benne tömérdek jó effekt (ASD, Fairlight beütéssel, ami szerintem pozitívum). De a vége az olyan, mintha kirántottak volna minket “amatőriába”, ahol csak a csillógó, villogó, twistelő objectek halma maradt meg. Talán nem kellett volna 1 hét alatt összerakni, talán csak kéne egy designer a csapatba, de engem ez a prod az xTrait-től kifejezetten lelombozott!
4. Tesco Gazdaságos Demócsapat – Szavazzál a kacsára
Jimmyt csupán pár hónapja ismerem, de a demó tökéletesen tükrözte azt a képet amit eddig alkottam róla. Infantilis szoftver fejlesztő, aki átlagon felüli skill-eket birtokol, és nem által ezt a demoscene javára fordítani. Humoros, kacsás, pörgős. Viszont nekem a végére picit unalmassá válik a zene. Talán ezért nem lett dobogós. Talán kéne ide egy jó zenész ;-) BTW: ez az első demó, amiben személyes greetinget kaptam, szóva jelzem hihetetlen elfogult vagyok :D
Na ezzel a demóval kifejezetten van egy hatalmas nagy bajom. Méghozzá az, hogy megint csak party code-ot láthattunk az Aberation Creations-től, amikor partyról partyra látható, hogy sokkal több lenne a srácokba, de valahogy mégsem akarják kibontakoztatni magukat rendesen. Nem akarnak beletolni az arcunkba egy igazi blockbuster effektet, pedig igény az lenne rá. És bevallom, ahhoz már a kelleténél sokkal többször hallottuk tőlük, hogy “majd a következőre felkészülünk rendesen!”, hogy el is tudjam hinni az Exp’15-ös entry teljesen más lesz, de talán a vizsgaidőszak, tél, stb. meghozza majd 2016-ra a kidolgozottságot is tőlük. Összességében nem rossz demó, szép raymarch effektek, jó szinti (naná! SUPERFUNCTION győztes! :) ), de mégis, én személy szerint nem tettem volna őket a dobogó közelébe sem (még ha barátokról is van szó)! Szóval innen üzenem az AC-nek, hogy tessék elmozdulni picit a rákészülés+quality irányba, mert több van bennetek!
Én erről a demórol már hónapokkal a party előtt a következő információt kaptam: “Mau! Ha a tavalyit nem értették, az ideit, még annyira sem fogják!”. És valóba talált! Egy igazi beteg, szaggatott, zavart és zajos demó, mégis zseniális audió+gfx párossal, és precíz rendezéssel. Mondjuk én nekem elsőre Tim Burton beütése volt a dolgonak, aztán fel lettem világosítva, hogy Toy Story behatás, de ez a lényegen nem vátoztat. Az adjective megint kitett magáért a “non crowd pleaser” fronton, és szállítottak egy nehezen emészthető, örökemlékű műalkotást. És külön örülök, hogy ennek a beadására a mi partynkat választották.
Kompó győztes, ehhez nem is fér kétség. Mégis nem tudom hetekkel később se kimosni azt a pici keserédességet a számból, hogy ez egy “Wir sind Einstein2”. Ami persze önmagában nem lenne gond, SŐT! mindig megtiszteltetés az egész rendezvénynek, hogy ha Slyspy “tollat ragad”, és a Function-ön lep meg minket demóval. Az elsőséghez sem fér kétség. Mégis, valahogy hiányoltam a vadságot, újdonságot. Szóval picit ambivalens, de talán azért, mert tavaly pont egy őrült slyspy-t láthattunk megtestesülni, és idén én a “ló közepére” számítottam, és nem a másik oldalára. Ettől függetlenül az UF+DD ismét aratott, és az elsőségükhöz még csak kétség sem férhet! BTW: megnéznék már egy olyna UF+DD prodot, ahol BoyC nem csak “kódol”. Főleg, ha már másmilyen prodot nem hoz… Ugye érti a kollega?! ;-)
Picit megkésve a 3g hiányának, illetve a kötelező lakodalomlátogatásnak hála, de itt jön az Evoke demo compo beszámolóm. Mivel már meséltem a partyról, nem tartok bevezetést. Az original vetítési sorrendre nem emlékszem pontosan, hogy hogyan is volt, de ez nem is baj, mert Gargaj és Teo is result orderben ment, így én is így teszek.
Csak az érdekesség kedvéért: Egy Core i7 lenovo Y50-en néztem a demókat egy NVIDIA GeForce GTX 860M-el szervelve, és a Stroboholics demó kivételével nálam nem szaggatott egyik sem (szóval azért erőmű nem kell hozzájuk!)
Íme, így láttam én az Evoke-os demókat 2015-ben: Tovább…
Eltelt az éve fele, így ráfordulunk a nyár végi illetve az őszi téli partykra. Ami azért is különösen jó hír, mert közeledik a kedvenc 8bit-es partynk, az Árok (Aug 14-16), illetve nemsokkal később jön mindenki kedvenc Funckciója (Szept 11-13). Részletekért: PRESS PLAY ON TAPE
Ami azért különlegesen jó hír, mert már csak 9-et kell aludni, hogy újra találkozhassunk Ajkarendeken Poison és Cargo bácsi által idén már 17. alkalommal megszervezett “szubszubkultúra” eseményen, azaz a C64 mekkában. Persze abból a szempontból lehet negatív, hogy már csak 9 napotok van befejezni a release-t (de csak hajrá, hajrá!).
Illetve T-37 until FUNCTION, ahol idén is igyekszünk mindent megadni azoknak, akik kedvelik a multiplatform partykat, és nem tudják, vagy nem akarják külföldi partyk élményeivel betölteni ezen étvágyukat. Jó pár újítás lesz az idei évben, pl.: SUPERFUNCTION compó. A részletekért lásd: POWERSCENE OVERDRIVE. Szóval aki szeretné megmutatni ország világnak, hogy mit is tud kihozni egy PC-ből, Amiga-ból vagy akár egy lézershow-ból (vivát ViTi! ezúton is köszönjük a tavalyi frenetikus Wildot!!!), az ne habozzon, hanem gyártsa nagy erővel a prodot! Ja és “No excuses accepted!”, ahogy mondja a művelt francia, ha jól beszél angolul… :-)
És ha sejtéseim nem csalnak (és miért csalnának, hiszen mostanában még a resultsot is előre tudom jelezni :) ), akkor lesz valamikor december elején Experience is (de ez még TBA természetesen! el nem venném a szervezők kenyerét! ).
De akinek esetleg ez mind kevés lenne, és tele van prod-dal, vagy csak buzog benne a tettvágy: