Az ötlet már az első demónk elkészítésénél felötlött bennem. Gyerekkoromban láttam egy árnyékszínházas előadást, amit szerettem volna valahogy egy demóba ötvözni.
“Guglin” elkezdtem keresni háttérinformációkat, elsősorban képeket. A nagy áttörés akkor következett be, mikor ráakadtam, hogy Jáván és Indonézián ennek a bemutatási formának hagyománya van, hovatovább a világörökség része.

Beküldte: Travis
Az előadási formát wayang kulitnak nevezik. A név könnyen emészthető, mégis egzotikus hangzású, tehát ez lett a neve. Azt is megtudtam, hogy tradícionálisan mitológiai történeteket mutatnak be a Rámajánából és a Mahabharátából.
Ekkor már Grass a csapat tagja volt, és a Function2008-ra történő készülődések közepette szakítottunk időt ennek az ötletelésére is. Grass a vizuális megjelenítéssel kezdett foglalkozni, én pedig a könyvtárból kivettem az Indiai regét című könyvet inspiráció szerzés céljából.
A történetek izgalmasak és sok ponton kapcsolódnak egymáshoz. A korai tervekben ezért vagy valami magyarázó szöveget, vagy narrátoros alámondásra is gondoltunk. Végül egyikből sem lett semmi. Viszont Dzsatajusz, a keselyű története nagyon megfogott. Egyszerre volt hősies és tragikus, mégis felemelő.
Röviden arról van szó benne, hogy van egy Ráma nevű harcos, akinek az a sorsa, hogy egy csomó démont kinyírjon. A mai akciófilmekhez hasonlóan viszont kell neki egy trigger, amitől beindul nála a hentelő üzemmód. Ez az utolsó csepp pedig a feleségének az elrablása. A démonok vezére először szép szóval, majd erőszakkal elviszi a csajt.
Dzsátájusz egy félisten keselyű képében, aki egy korábbi bűnét úgy vezekli, hogy megígéri, vigyáz a nőre. Mikor meglátja, hogy viszik a célszemélyt, akkor a repülő kocsi után ered, de belelőnek egy rakás nyilat, végül pedig levágják a szárnyát. Még annyi szufla van benne, hogy Rámának megmondja, merre vitték a feleségét, majd kimúlik.
Grass elkészítette a szereplőket. Eredeti, indonéz bábok alapján készültek a karakterek. Ahol nem volt báb, ott más képi forrást kerestünk és az alapján készült el a figura. Némi technikai háttérinfó, hogy még ha nem is látszik, a szereplők 3d testek. A demó szempontjából ez pazarlásnak tűnhet, de ezzel mintegy előre dolgoztunk. A csapatban sajnos senki nem időmilliomos, ezért egy olyan rendszert akartunk kidolgozni, amivel a későbbi 3d-s alkotásokat megtámogatjuk.
A sztorit 2008 szeptemberében beszéltük át, októberben Grass elküldte nekem a látványterveket, decemberben pedig el is készítette az első mesh-eket. Én ekkor kezdtem neki a keretrendszernek. Mivel a 2008-as SceneCon-on egy csúnya SDL hibánanak hála nem váltott vissza a demó normál felbontásba, ezért elhatároztam, hogy alacsonyabb szinten írom meg a keretrendszert.
Wayang látványterv
Itt elkövettem az első hibát. Két teszt rendszert kezdtem fejleszteni. Az egyikben olyan rutinokat gyártottam, ami a demóknak kell, a másikban az SDL kiváltásához szükséges modulok voltak.
A kódok száma szépen növekedett, egy-két bugtól eltekintve azt csinálták, amit kell nekik. Itt jegyezném meg, hogy eredetileg shaderek is lettek volna benne, de végül idő hiányába kihagytam őket. Ez lett volna az első alkalom, hogy használom őket és nincs elég tapasztalatom a debugolásuk terén.
Cardinal 2009. májusában küldte el a végleges zenét. Róla annyit kell tudni, hogy nem érdekli ez a scene-élet. Többször próbáltam rávenni hasztalan, hogy kapcsolódjon be. Én személy szerint kedvelem a zenéit.
Mikor megvolt minden összetevő, nekiláttam összegyúrni az egészet egy release-zé. Grass sokat segített, rengeteg hasznos észrevétele volt, amit én vagy idő vagy a tudásom hiányára hivatkozva elvetettem.
Mikor a végén a két tesztrendszert is összeraktam, akkor vettem észre, hogy együtt nem tudnak működni. Ekkor már két hét volt vissza a party-ig. Kénytelen voltam SDL-t használni, de legalább működött.
Többen mondták teljesen jogosan, hogy többet ki lehetett volna hozni az ötletből. Igazuk van. A csapat coderének még kell fejlődni. Szerencsére még nem fogytunk ki az ötletekből (jelenleg 3 partyra előre van “A” terv). A célunk most az, hogy minél ismertebbek legyünk, nem az, hogy megnyerjük a Breakpointot. Ha meglesz a szükséges tapasztalat, akkor ezt is felvesszük az elvégzendő feladatok közé.

Youtube Video:
Categories: Háttér |
De az nem derul ki hogy a mozgas hogy lett csinalva? :/
[ módosítva Jun.29. 17:05 ]
Gargaj: nagyon titkos módszerrel: egérmozgatással.
Akárhogy készült, ez engem annyira nem fogott meg, hogy hihetetlen. Baromi idegesítő zene, számomra csúnya színek… báh.
Szerintem jo. Elsore en sem tudtam hova tenni, de atgondolva teljesen jo. Bar teny, h sokat segitett, h gyerek koromban sokat olvastam az indiai mitologiarol is.
Gratulalok, teljesen jo lett. Szerintem jobb, mint a 3 helyezett, de ez csak az en velemenyem. :)
(Amugy az SDL szopasba mindenki beleesik, hasznalhatobb ut egy minimal wrapper api kidolgozasa es implementalasa a kivant platformra. Nem veletlen keruli minden ember idovel az SDL-t.:)
SP: Én lennék a legboldogabb, ha olyan demót tudnék készíteni, ami mindenkinek tetszik.
mehe, pl. a debris 12 embernek nem tetszett, a lifeforce meg 19-nek… bar a stargazer csak 3-nak peldaul ;)
pontscho: gyanitom az init / free tobb sor volt, mint a ‘hasznos resz’, tippelek :
if (event.key.keysym.sym == sdlk_escape) goapp = false;
:)))
[ módosítva Jun.30. 11:06 ]
Travis: ugyan, nem azért mondtam :) Én csak simán nem vagyok “műértő” éskész.
abcug: kit erdekel mekkora mikor csak egyszer kell megcsinalni es kb. 4 ora alatt megirhato ugy, h mod valtasra egyszerre tudja az osszes verzioju elkurt XVidMode vagy XRandr libet hasznalni. :)
A key kezelese pedig tablazattal siman megoldhato 10 sorbol ugy, h nem valik platform fuggove.
gyerekek, en azt mondom GLUT, az a legegyszerubb. Mondjuk az egerkurzort eltuntetni szopas, meg a vsync is szopas, de legalabb mukodik mindenhol. Felbontast meg nem is kell valtani, desktop resolution aztan hello
Na most szerintem a party egyik legjobb demója volt. Az, hogy nem nyert sajnos azt bizonyítja, hogy a “világ” még mindig a kockákra kíváncsi ! :)
Egyszóval inkább néznék ilyen demókat!
Nekem is volt már ilyen ötletem, ott hurkapálcikákon ment volna hajó, meg minden a tengeren, de Bery-ék nem csinálták volna meg, mert sz*r.
Egyébként szerintem egy rohadt nagy 3d kockát kellene hurkapálcikán mozgatni és akkor lenyomná a Debris-t is ! :)
De a kocka essen szét 303 részre és mindegyiknél legyen hurkapálcika :))
az hogy miert nem nyert sztem vegtelenul egyszeru: egy kockas demonak nem kell erolkodnie ahhoz hogy jo kockas demo legyen, de egy ilyen kifinomult stilusu cuccnak nagyon nagyot kell alakitania mert joval szembetunobbek a hibak, es gyengebb lesz az osszhatas azaltal hogy mondjuk lagymatagabb az idozites vagy nem passzol a zene.
zanzasitva: az ilyen demonal magasabban van a lec.
Amúgy nekem is kedvencem volt a partyn, és a zene témája tök jó, sőt, de a zenész kollégának üzenem, hogy hangszerelésbe több energiát feccöljön, és világszám zene lesz.
Szerintem meg az volt az előnye, ami a hátránya is. Ez nem egy szokványos demoscene produkció. Nincsenek benne “kötellező gyakorlatok”, vagy ha igen, nem látszanak.
Itt az eszköz alá lett rendelve az alkotásnak, és nem tech-demo, ami a demók egy részére jellemző. Ráadásul egy pörgős, “hangos”, gyors váltásos demó gyakran nagyobb közönségsikert arat.
De ezzel együtt mindenkinek igaza van, szóval csinálunk hurkapálcás kockákat ;)
ja, szavazzuk meg, hogy legyen-e bluebox es a charlie csinalja meg amigara es mivel ugyis pascal, szoval akar portolhassa is pc-re :)
Legyen! Mivel nekem, mint a MD1 elnökének 51%-ot ér a szavazatom, így a többség döntött ;)
És legyen Vayang2, vagy más Cybernetic genetics demo, meg persze The Bad Sector demo is, és a többi 5-10 új csapat is kiadhatná végre az évek óta készülő release-eit! :)
[ módosítva Jul. 1. 11:16 ]
2nd renaissance? :P
Abcug, a sirodon fogok tolatgatni a Skodaval, mikozben a tukron kis kek plus kockak lognak! :)
hat, skodas kalapos bacsika eleg armegeddon kozeli elmeny :)
szerintem ott bukott el hogy a sztori érthetetlen magyarázat nélkül. a compon ennyit fogtam fel: “ah árnyjátékos izé”, “oké, ugrál 2 ember”, “hmm megy valami kocsi”, “száll a madár”, “levágja a madarat a kar”, “vége”
Nagyon hangulatos demó idén eddig ez a kedvenc demó zeném :) O_o–b csak így tovább!