☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

RA / Nooon & Sanity viszatér!

Posted by Murphy on 2008-06-23, 07:05


ra_neni.jpgEnnyi év távlatából magától értetődően adódik a kérdés, ugyan miért tér vissza a ’90-es évek egyik legmenőbb, legkedveltebb francia pixelművésze, és ha már igen, mégis milyen tervekkel? Erre személyesen válaszolt is, és ígéretet tett, hogy az összes létező kérdésre is fog, amivel megkerestem, egyelőre be kell érni azzal, hogy folyamatosan készülget, frissül a weboldala: (http://olivierbechard.com/ , illetve saját bevallása szerint készül pár nyári partira, köztük kiemelten a számára hazai terep VIP 2008-ra (július 11-13.).

De hol és hogyan is kapta el ismét a razjolhatnék az egykori Amigás és PC-s legendát? Idén májusban egykori alkotótársa Barti/Nooon-nál jár nála látogatóban, és mutatott Oliviernek újabb demókat a számítógépén. Ekkor fedezte fel a demoscene.tv-t illetve a pouet.net-et is, ami már csak azért is megdöbbentő, mivel mindkettő “vállalkozás” a francia demoscene közösségi munkájának az eredménye.

1995-ben azért hagyta el a demoscenét saját bevallása szerint, mert egyre inkább fiatalabbak készítettek demókat, és meglepődve vette tudomásul, hogy márpedig a “generációja” is még igencsak aktív, napjainkban is, ha másképp nem, a demoscene fórumokon. (Gondoljunk csak Chaos-ra akár vagy Mr. Pet-re!)
Különböző okai vannak a visszatérésének, de a legfontosabbnak azt látja, hogy a demoscene az a szubkultúra, ahol leginkább ki tudja fejezni önmagát bárki, hogy bármikor továbbfejlessze önmagát, és egyre jobb minőségű alkotások kerüljön ki időről időre a kezei közül.
Ugyanakkor ami mindenképp változás lesz az eddig jól meg szokott RA stílushoz képest: mivel megcsömörlött az alacsony költségvetéssel készült szir-szar Gameboy játékok pixelezési munkálatain, évek óta nem rajzolt semmi újat. Most önmagával szemben is kihívásként tekint a számára új lehetőségként ható magasabb felbontásra, árnyékolási technnikákra.” És készíteni valami demót úgy, hogy nem áll mögötted a főnököd, aki pont a designon szeretni faragni a projectből, nos ez a legjobb dolog hogy visszanyerjem az érdeklődésemet, a motivációmat.”

Ígéretet tett, amint lesz ideje, válaszol az összes kérdésre amiket elküldtem neki, addig is élvezze mindenki a munkáit a weboldalán.

Beküldte: d-lee

Categories: Vegyes | Tags

14 Responses so far.

  1. avatar Murphy says:

    Már csak az a kérdés, hogy ismerik-e a gyógymódot, amivel a Barti-t legalább egy demo erejéig épelméjűvé teszik. :)

  2. avatar slyspy says:

    és végre lesz no copy képe is? ;)

  3. avatar Murphy says:

    Mintha ekkoriban bárki lett volna aki nem másolt. :) RA legalább jó helyről másolt, és überprofi technikával csinálta a képeit. ;)

  4. avatar abcug says:

    ooooo, firg ? :)

  5. avatar MaNiAc says:

    Az oldalán ráakadtam egy ilyenre:

    ” GReets to: Archmage. Barti. Keops. Mazor. Sink. Sir. Gargaj and all hungarian scene, keep on dudes !”

    (A Gargaj előttiek külföldiek, nem? Vagy csak én vagyok még noob? :D)

  6. avatar slyspy says:

    Tegnap fenn voltak a scene.hu skype chaten. Barti meg Ra.

  7. avatar Murphy says:

    huha, akkor vissza kell jelentkeznem :)

  8. avatar d-lee says:

    Tegnap megerősítette Ra, hogy amint modjaban all, tenyleg valaszol is az interju kerdeseire. :) De suritette a programjat, menne ASM-re, es Evoke-re is, dicso hunokkal talalkozhat ott… Nem? De.

    Esetleg valaki gyozze meg, hogy a Functionre kell jonnie. ;)

  9. avatar abcug says:

    jaja, ezzel le is lenne tudva a “most prominent…” resze a dolognak :)

  10. avatar pohar says:

    Evoke-on melyik magyarokkal lehet találkozni?

  11. avatar Murphy says:

    Ha időgéppel megy, akkor pl a Pasyékkal. :)

  12. avatar abcug says:

    melyik ? ez olyan, jobbos vagy balos, szoke vagy barna, szoros vagy csupasz :) meghogy melyik :)))

  13. avatar teo says:

    pohar – szerintem en megyek.

  14. avatar d-lee says:

    Teo – Szerintem is menj! :) :D

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára