☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Hogy volt? – Amiga demo történelem 90-93

Posted by Murphy on 2006-12-11, 16:38

arte.jpgA szavazás alapján szeretnétek sok demo ajánlót, illetve szeretnétek sokat olvasni retro gépek scene-eiről. Akkor most két legyet ütünk egy csapásra! Ugyanis most Amiga 500-as demokat fogok ajánlani, némi storyzgatással. A 90-es évek első felének home computereinek csúcsa egyértelműen az Amiga volt, erre is készültek az akkori legjobb demok. Hogy milyen elképesztő fejlődésen mentek keresztül ezidőtájt a produkciók? Megkisérlem ezt minden év 1-1 közismert demoján át bemutatni. Külön szempont volt, hogy csak Amiga 500-as demokat válasszak ki, láthatóvá téve, hogy ugyanazon a 7 megahertz-es gépen, hogyan csiszolódott a grafika, a zene, a code és a design. Miközben válogattam a demokat többször magával ragadott, egy már régesrég elfelejtett érzés, elkezdtem dúdolni, fütyülni a produkciók zenéit. Ne szégyellősködjetek, ti is nyugodtan tegyetek így!


1990.
Scoopex: Mental Hangover

mental_hangover_1.jpg ’90 áprilisában jelent meg a Scoopex finn szekciójának demója, a Mental Hangover. Ez volt a demoscene történetének első trackmója. Hogy ez mit jelent? Ez előtt, ha egy demo több effektet tartalmazott, azt simán egymás után pakolták, és minden effekt külön grafikát, külön zenét kapott, két effekt között pedig valami töltő képernyővel ütötték el a várakozást. Slayer a Scoopex codere megmutatta, hogy lehet mental_hangover_4.jpg ezt máshogy is. Ez persze nem volt olyan egyszerű, innentől minden effekt alatt a következőt kellett tölteni a lemezről, ami speciális saját fájlműveletekkel volt csak lehetséges. Innen ered a trackmo elnevezés, ami trackloaderes demót jelent. A demók ezután egyre kerekebbek, egyre pörgősebbek lettek, már szempont volt az is, hogy a grafikák harmonizáljanak egymással és az effektekkel. Ez a stílus olyannyira népszerű lett pillanatok alatt, hogy év végére már szinte teljesen kihalt a korábbi megademo műfaj. A merevlemezek és a sok memória eljövetelével persze mental_hangover_10.jpgsokat egyszerűsödött a helyzet, de végül is ez az alapkoncepció mind a mai napig változatlan. A zenét Uncle Tom írta aki később a System 3-nak készített zenéket, de idővel felhagyott vele, mára csak hobbiként muzsikál. A grafikai támogatást Reward adta, aki később a Complexhez igazolt. Itt többek közt az öt évvel későbbi legenda, a Dope grafikáját is ő készítette. Majd felhagyott a demoscenerkedéssel, és néhány scener társával megalkították a Remedy Entertainmentet (Max Payne sorozat), ahol mai napig vezető grafikusi pozíciót lát el.

futtatható verzió letöltése, video letöltése, ugrás a youtube verzióhoz


1991. Crionics & Silents: Hardwired

hardwired_3.jpgA partyk közönsége valamiért nagyon vevő a vektor storykra. Sok klasszikus demo szenvedett már vereséget olyan story-demoktól, amiket másodjára már csak ásítva tud megnézni az ember. Valószínűleg az első ezek közül a Hardwired, ami az Alcatraz “Odyssey” című demójától szenvedett vereséget az első The Partyn. A már akkoriban is legendásnak számító Mikael Balle és Jesper Kyd duettnek a Crionics codereivel karöltve sikerült a demo történelem egyik rendkívüli mérföldkövét lerakni. Ez a demo azért is a szívem csücske mert az egyik codere névrokonom volt, egy bizonyos Murphy. :) A Kyd/Bale production több gyöngyszemet hardwired_7.jpgprodukált működésük alatt, de a Hardwired mellett egy művüket mindenféleképp meg kell említeni, ez pedig a Global Trash II. Ezen produkciójukkal megteremtették a Video Demo (a későbbi Wild Demo), fogalmát. Ez a net felfutásáig igazi unikumnak számított, mivel ekkoriban még nem létezett animációk terjesztésére jobb adathordozó, és videokazettán egymástól másolgatva lehetett hozzájutni. Ez akkoriban olyan szintű technikai különlegességnek számított, hogy Európa szerte sok számítógépes konferencián bemutatták, sőt az MTV műsorán is rendszeressen feltűnt. Hogy a társaság manapság mire jutott? hardwired_12.jpg Közösen megalapították (1992-ben!) a Zyrinx nevű studiót, több sikeres játékkal, többek közt ők készítettek egy hivatalos techdemót a Sega 32X-hez, majd a kiadójuk – az a Scavenger akiknek a Triton is dolgozott – pénzügyi problémái miatt a cégük is megszűnt. Innen útjaik szétváltak, a csapat nagyrésze hazaköltözött Dániába, és megalapították az IO Interactive-et, ami néhány év alatt Európa egyik legjelentősebb fejlesztőjévé vált. Jesper Kyd New Yorkba költözött és saját stúdiót alapított, azóta is játék és filmzenéket készít és soundtrackjeivel kimagasló sikereket ért el. Olyan játékok zenéit készítette, mint a Hitman és az Asassins Creed sorozat, vagy a Splinter Cell: Chaos Theory. Az évek során számtalan díjat nyert, de eddigi legnagyobb sikere, hogy 2005-ben ő kapta a Brit filmakadémia legjobb játék soundtrack díját. De a Hardwiredbe nem dolgozó csapattagok se olyan elveszettek, Saxs, a Crionics codere, évekig a Shiny Entertainment (Eartworm Jim, Messiah, Enter the Matrix) vezető programozója, az utóbbi időben pedig a neves stúdió vezetője.

futtatható verzió letöltése, video letöltése, ugrás a youtube verzióhoz

1992. Reflect: Sound Vision

sound_vision_1.jpg Be kell, hogy valljam, hogy a 1992-es év demóján sokat gondolkodtam. Egyértelműen a legnagyobb áttörést a Spaceballs hozta a State of the Arttal, viszont az stílusában olyan szinten eltér a többi kiválasztott produkciótól, hogy a technikai, grafikai összehasonlítást erősen megnehezítené. Sok más gyöngyszem mellett, így felmerült a TRSI féle Wicked Sensation, illetve az Anarchy 3D demo II-je is. Végül az első assembly győztese mellett döntöttem. A Finn srácoknak se az elő, se az utóéletéről nem találni szinte semmit, de ezzel a sound_vision_6.jpgdemóval nagyon beletrafáltak. Az akkori szinthez képest grafikailag ugyan nem rossz, de nem igazán kimagasló, ellenben zeneileg kifejezetten kellemes. A csapat egyetlen norvég tagja, Jellybean muzsikája annyira dallamos, hogy órák múlva is menthetetlenül ez fog a fejedben duruzsolni. ;) Persze akármilyen jó is a grafika vagy a zene, jó effektek nélkül nem lesz belőle klasszikus demo. Esetünkben pont a code a produkció legerősebb része, ebben egyértelműen 92 legjobbja. Zeque, aki később átigazolt a Complexhez, sound_vision_13.jpga demo első számú codereként olyan effekteket vonultatott fel, amit még évekkel később is büszkén lehetett mutogatni az ismerősöknek, lám mire is képes egy mezei Amiga 500-as. Láthattunk egy hatalmas shade-elt földgömböt, ahol a fényezés hatását egyszerű bitplane trükkel érték el. Ezt később sokan lemásolták, talán a The Party 94 győztes Nexus 7 volt az utolsó nagy demo, ahol láthattuk hasonlót. De az igazi nagy dobás a fényezett és árnyékot vető, vektor város volt. Ezzel megalkották az időszak legtöbbet emlegetett effektjét.

futtatható verzió letöltése, ugrás a youtube verzióhoz


1993. Sanity: Arte

arte_6.jpgHa szigorúan az 500-as termést nézzük, akkor sokak szerint a Desert Dream volt a legjobb demo 93-ban, de véleményem szerint egyértelmű, hogy az Arte. Persze a 9 Fingers is ott van a nyomukban. A Sanity évekig arról volt híres, hogy kiváló képességű társaság, de a designhoz bizony nem értenek. Ezt az Interference-szel sikerült eloszlatniuk, de az Arte volt az a produkció, amivel megmutatták, hogy igenis van saját stílusuk. A munka oroszlánrészét 4 élő legenda vitte. A code részéről Pet (akkor még Mr. Pet), illetve a mai napig toplista éllovas Chaos. A német coder különítmény mellé francia arte_4.jpgArt szekció csatlakozott. Innen is a demo címe ami az Arte francia-német TV csatornára utal. A demo zenéit Moby készítette, hihetetlen, hogy micsoda funky muzsikát tudott kicsalni 4 csatornából. Korábban pont a demo egyik track-jét reviewolta slyspy. A grafikákat RA szálította, aki munkáival szintén toplista vezető volt éveken át. Az idők folyamán sok kiváló produkcióval bántak el a figyelmetlen partyszervezők, sajnos az Arte-ből is áldozatot csináltak a The Party csapata. Történt ugyanis, hogy a demo felénél, mikor elhallgat a zene pár másodperc töltés erejéig, a szervezők lelőték a produkciót. Ennek ellenére is sikerült megszerezniük a arte_8.jpg3. helyet az addigi legerősebb demo mezőnyben, de minden bizonnyal lett volna benne több is, ha végig lemegy. Persze egyiküknek se kellett sokat szomorkodni, egy évre rá a francia Infiny codereivel Moby és Ra 2. lett a The Partyn, immár egy PC-s demoval. Majd 95 Assemblyt megnyerték, igaz már a finn Groo zenei segédletével, a Stars-szal, amit minden idők top10 demoja egyikének tartanak. Évekkel később, 96-ban az Arte coderei is megkapták az elégtételt, szintén a The Partyn, ahol Free Electric Band néven indultak Alto Knallo című demójukkal, és bevallottan őket is nagyon meglepte, hogy nyertek. :) Ezután ilyen néven kezdtek el arte_10.jpgjátékfejlesztéssel foglalkozni. Chaos 2 évvel később tért vissza egy újabb csapattal, a sejtelmes Elitgroup név a német scene elitjét takarta, mindenkit szigorúan állnéven. A 99 decemberében a Kasparov talán minden idők legfölényesebb The Party győzelmét aratta. Ezután az Elitgroup feloszlott, és megalakult a Farbrausch, mely sorozatban gyártja a jobnál jobb demókat. Pet demoscene aktivitása közel se volt ekkora, de Einklang.Net néven időnként nevez egy demóval vagy animációval, ezek software bázisát esetenként a saját fejlesztésű VJ toolja adta.

futtatható verzió letöltése, video letöltése, ugrás a youtube verzióhoz

26 Responses so far.

  1. avatar Grass says:

    Az én személyes kedvenceim ebből az időszakból: Virtual Dreams of Fairlight – Absolute Inebration / TRSI – Wicked Sensation / Spaceballs – State of the Art / Sanity – World of Commodore / Pigmy Projects – Extension / Anarchy – In the Kitchen / Reflect – Sound Vision

  2. avatar blala says:

    Es 93 utan megszunt a zamiga, vagy most mi van? (amugy Technological Death!)

  3. avatar slyspy says:

    Hát utána már az AGA csipszet volt a menő, meg 14mhz meg később mégtöbb az amiga1200-esekben.
    Lesz cikk külön a klasszikus demokrol is.

  4. avatar Murphy says:

    Slyspy jól beszél, ez csak egy ízetlítő arról, hogy a hőskorban, – amikor beindult a demózás, és már mai szemmel is nézhető lett -, milyen eszméletlen gyors fejlődés ment végbe. Mindez mindenféle hardver upgrade nélkül, ezért tart eddig a cikk, 93-ban lezárult egy korszak.
    Nagyon sok kiváló demo volt még az említetteken kívül is, könnyen lehet, hogy vannak olyan klasszikusok is, amiket én nem is ismerek, lévén Amigám sose volt.
    Azért csak évi 1 demo, mert igyekeztem az egyszerre elolvasható terjedelemhez ragaszkodni. Inkább sztorizgatni akartam, mint szimplán felsorolni a demokat, készítőiket. Más kontexusban még sok-sok demo fog szerepelni, és remélhetőleg mások is, (Amigások, PC-sek, 64-esek, +4-esek egyaránt) kedvet kapnak, hogy írjanak ide. Mindenki bemutathatja a saját kedvenceit, akár ötleteket is szívesen adunk, hogy miről lenne érdemes írni… ;)
    [ módosítva Dec.11. 20:38 ]

  5. avatar Grass says:

    Nekem volt (sőt van is a szekrény alján) Amigám :)

  6. avatar Gargaj says:

    “Britt”?????????????
    SPELLCHECK, az Isten szerelmere…

  7. avatar stephen™ says:

    Vérlázító, hogy 93-ból nem a Desert Dream-et választottad :)
    [ módosítva Dec.12. 09:52 ]

  8. avatar Murphy says:

    Szvsz így 13 évvel később az Arte-hez hasonlítva a Desert Dream egy unalmas coder demo, jó zenével kínossan kevés artworkkel . Szóval kösz a véleményed, ha nem tetszik a választás tudsz ám te is cikket írni… :D
    [ módosítva Dec.12. 09:44 ]

  9. avatar stephen™ says:

    Teljesen egyetértek azzal a meglátásoddal, hogy Des Gustubus Non Disputandum Est, egyszerűen csak kijelentettem, hogy a Desert Dream többet érdemelt volna egy mellékmondatnál. Nyilván nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, ezzel én is tisztában vagyok :)

  10. avatar Murphy says:

    Hékás! Nem illik módosítani olyan hozzászólást, amire már más válaszolt. ;)

  11. avatar Jazzy says:

    Elkezdtem gondolkodni, hogy ebböl az időszakból mik a kedvenceim, aztán elővettem őket és újra megnéztem jópárat és végül erre jutottam :)

    1990 – Budbrain/Budrain megademo 1
    1990 – Crionics/Total destruction
    1990 – Kefrens/megademo 8
    1990 – Phenomena/vectormania

    1991 – Alcatraz/odyssey
    1991 – Kefrens/guardian dragon
    1991 – Phenomena/enigma!! /joyride!!
    1991 – Quartex/substance
    1991 – Tomsoft/virtual world
    1991 – Silents & crionics/hardwired

    1992 – Spaceballs/state of the art
    1992 – TRSI/wicked sensation
    1992 – Anarchy/3d demo 2
    1992 – Kefrens/guardian dragon 2
    1992 – Reflect/Sound vision

    1993 – Mad Elks/Technological death
    1993 – Sanity/Arte / Interference
    1993 – Spaceballs/9 fingers
    1993 – Virtual dreams & fairlight/full moon
    1993 – Kefrens/Desert Dream

    Nagyjábol ennyi.. az újabbak közül Rno/fruitcake, Iris/kilofix :)

  12. avatar Murphy says:

    Korrekt lista! Crionics-ból azt hiszem fel kell zárkóznom… :)
    [ módosítva Dec.12. 10:54 ]

  13. avatar Jazzy says:

    Lehetne még sorolni párat. :) de most jutott eszembe, hogy 93-ból a kedvenc demómat be sem írtam.. az pedig nem más mint a Clairvoyance by Absolute!!!!!!! :)

  14. avatar slyspy says:

    Arte és kész. :)

    Gargaj, te meg gyere korrektornak, mi már nem bírjuk.

  15. avatar teo says:

    desert dream es kesz! :)
    jazzy – minden tiszteletem a tied, ha vegig tudtad nezni x-edszer is odyssey-t :) szerintem minden idok egyik legunalmasabb demoja, es ezzel mar a 90-es evek elejen is igy voltam :P
    es ne feledkezzunk meg az andromeda-rol sem.

  16. avatar slyspy says:

    Jazzy! Nem akarsz te veletlenul cikket irni?

  17. avatar Jazzy says:

    TEO!! Csak nem azt akarod mondani, hogy Téged nem kötött le a 3.-ik galaktikus rendszer és a Kryllionok csatája???!! :D :D Az egész egy nagy vektorfilm “enyhe” STAR WARS beütéssel amit valljuk be őszintén Hornet és PGCS elég jól összehegesztett..bár kicsit túlzásba is vitték a dolgot. :)) A Hardwired sztem egyértelműen jobb volt, bár ebböl azért volt vita, de technikailag akárki akármit mond a Hardwired igencsek egyedülálló volt akkor, a 48 oldalú glenzvector, a 14400 sinusdot, a ray-traced animált budi :D stb és a végén a credit part nagy ötlet volt. 91 böl mégis nekem a fenoménok enigmája jött be a legjobban minden szempontból.. ki ne emlékezne a Mandelbrot képekkel összegyúrt ray-tracing animációkra?!! :)))

    Ha már Mandelbrotnál tartunk akkor egy kis szösszenet Magic(AMIGAonly) tollából: ” aki annyira elvetemült, hogy Amigáján Mandelbrot-halmazokat akar megjeleníteni az két dolgot tehet:
    1. – leül és ír rá egy jó kis programot(ezek az őrültek)
    2. – Betölt a gépébe egy őrült által írott fasza kis programot. (ezek az átlegemberek, de azért szükség van néhány őrültre, hogy legyen mit betölteni) ” :D :D
    Mellesleg az Odyssey végén volt vmi trükk valamit be kellett pötyögni a végén és akkor történ vmi, ..de már fogalmam sincs, hogy mi volt az és mit csinált. :D

  18. avatar Jazzy says:

    Nem tudom. Ilyenre még nem gondoltam. :)

  19. avatar slyspy says:

    Csak mert szabad a palya. Egyebkent mindenkinek.

  20. avatar Jazzy says:

    sőt többek között a Desert Dream és az Interference-ben is van hidden-part, a Dream in the Desert/Tutyi-Mutyi Design -ra emlékeztek? :)

  21. avatar Murphy says:

    Ezeket nincs kedved levadászni? Jó kis cikket leheten ebelőlük írni! ;)

  22. avatar Jazzy says:

    Levadászni nem kell, megvan. :)

  23. avatar teo says:

    desert dreamben van valami 3. secret part is amit ugy lehetett elohozni, hogy valamit at kellett hexaban irogatni.

    interferenceben meg a sivatagos kepnel kellett interaktivkodni, es jott valami vektorrepules, nem? :)

  24. avatar Murphy says:

    A Sound Vision-ből is van már youtube link, mondjuk sajnos a földgömb és a kockában kocka effekt szimplán kimaradt a videóból. :(

  25. avatar SH@M3N says:

    most olvastam át.. Grass még tőlem vásárolta meg a 2000-ben jobb létre szenderült Amigámat.. hihi… Sajnos én annyira akkor sem követtem a trendeket, de a komolyabb demokra azért emléxem.. És megkell valljam, hogy büszke voltam, hogy Amigás voltam.. Amíg meg nem szűnt teljesen a cucc… sajnos.. Boldog gyermekéveim voltak ezek… hajjajajajajajjj :)

  26. avatar thomas^sd says:

    De jo olvasgatni errefele is szinte megkonnyezem a regi szep emlekektol …. igaz most valogatom meg pakolgatom fel a demokat ugyhogy akinek szuksege van ra itt a link:

    AmigaDemo
    (megkoszonnem ha valaki tudna valami html vagy scriptel segiteni hogy ne legyen ilyen fapad )

    Tessek surun benezegetni mert hizik vagy 600mega lesz :)

    [ módosítva Jan. 5. 20:45 ]

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára