Ugyan nagyon nagy partyk nem voltak a hétvégén, de a két közepes méretű találkozó (Function itthonról és a Stream Finnországból) egész kellemes termést hozott scene produkciók terén. Az év egyik legjobb demójával jelentkezett a SQNY nevű új csapat, a Functionön pedig Mentor/TBC által megszületett 2007 eddigi legjobb effektje, és az MFX is lezárta a 4 éve megkezdett The universe című trilógiáját.
Chromosphere by SQNY
A SQNY egy vicces új formáció, elég csak ránézni a nevükre. ;) Első demójuk most jelent meg a hétvégi Stream 2007-en, de ez már elég is volt, hogy az élvonalban jegyezzük őket, ugyanis eléggé nagy az egyetértés abban, hogy az év egyik legjobbját sikerült összehozniuk. Látványvilágában inkább az elvont vonalat követi, tehát realisztikus renderinget ne várjon senki, ellenben nagyon sokat merít a 90-es évek közepének nagyjaitól. Nekem elsősorban a Halcyon ugrott be a demo hangulatáról, mind vizuálisan, mind hangzásban. Ugyan a társulat új, de a coder neve meglehetősen ismerős, a kurli névről én rögtön Curly Brace-re, a hivatalosan eltemetett Kewlers nevű formáció zseniális coderére asszociáltam. Biztos nincs mindenki így vele, de nekem ez az irányzat nagyon bejön, remélem a társaság folytatni fogja ezt a régi-új vonalat, talán még követőik is akadnak.
Töltsd le a demót a Pouetről: http://www.pouet.net/prod.php?which=32241
Stellar evolution – The universe, part 3 by MFX
Egy átlag demócsapat fennálása alatt csinál három demót, az MFX-ék ezen már túl vannak, hisz ezidáig több mint 80 demót, intrót, vagy animációt adtak ki. A The universe című sorozatuk viszont épp a 3. résznél tart. Persze trilógiából se egy van nekik, hisz legendás raytrace sorozatuk (Transrgression) is 3 részt ért meg ezidáig. A The universe két korábbi epizódját még 2003-ban adta ki a veterán társulat, de a rossz nyelvek szerint a Conspiracy féle Beyond megjelenésekor jobbnak látták egy ideig pihentetni a témát. ;) A demo követi a korábbi epizódok stílusát, de szerencsére némileg mozgalmasabb, és a zenéje is kevésbé építkezik planetáriumos sztereotípiákból. Ha pár percnyi ellazulásra vágysz, ez a demo ideális választás.
Töltsd le a demót a Pouetről: http://www.pouet.net/prod.php?which=32227
Tracie by TBC
A két finn demo után most jöjjön egy induló a hazai Functionről. A TBC-t szerintem nem sokan ismerik névről, pedig a dán formáció a 4k into scene egyik meghatározó alakja évek óta. Bizonyos esetekben ez kevés az ismertséghez, az ő hibájuk, hogy többnyire a jobban köztudatban lévő Loonies-zel, vagy a könnyebben megjegyezhető Mainlooppal közösen adják ki intróikat. Persze ők se klasszikusokkal kezdték, 99-ben az első TBC release idején vicces videókat gyártó poén csapat voltak. Erre jobbat nem tudok, mint, hogy “miből lesz a cserebogár”. Manapság viszont már nem viccelnek a srácok, a Functionös mindössze 1 kilobyte méretű intrócskával sikerült a 4k mezőny fölé kerekedniük. Tették ezt egyetlen effekttel, az viszont olyan amihez hasonlót sem láttunk ezidáig. Valami elképesztő részletességgel hullámoztatott metaball, finoman hangolt shadinggel, úgy, hogy erre az NVIDIA techdemo csapata se tudna jobbat mondani, mint, hogy “erre jó a pixel shader 3.0”. A látványbeli újszerűséghez minden bizonnyal technikailag is újszerű megközelítés tartozik, (erre utal az intro címe is,) mivel hagyományos marching cubes technikával ilyet nem igazán lehet. Ez kérem szépen jelenleg annyira forradalmi, amihez csak a 11 évvel ezelőtti, szintén dán demóban (Venus by Fudge) bemutatkozó effektet (egy évvel korábban a Stuff by Xtacy-ban már szerepelt de még nem realtime generálva) tudok hasonlítani. A legendás blob effekt – melynek vizuláisan késői leszármazottja a Mentor által produkált látvány is – rengetegszer visszaköszönt az idők folyamán, és felszabadított az emberekben néhány újszerű gondolatot, ezáltal rengeteg további effekttel gazdagítva a demoscene-t. Ha a legendás Echo/Fudge (később Pulse, majd Sunflower, ) akkor nem készíti el elsőként a marching cubes blobokat, talán 98-99 legendás dán csapatai (Purple, Fudge, Blasphemy, Prone) is teljesen más demókat készítettek volna.
Töltsd le a demót a Pouetről: http://www.pouet.net/prod.php?which=32194
Hmmm. sqny demo megint egy olyan dolog amit sosem fogok megerteni… Valoszinuleg eselyesek egy ‘breacktrough performance’-re mint elsobalos csapat, latva a nagy lelkesedest korulotte. Bar nekem pont a vontatott es dog unalmas ‘zene’ miatt sokkal kevesbbe tetszik. osszessegeben 3.99/5 :)
Ellenben az en meglatasomban 2007 demoscene eleteben egy igen jo evnek szamit releasok tekinteteben es szerintem erosan kapaszkodniuk kell ha olyan demokkal akarnak versenyezni, mint pl. a lifeforce, noumenon, derbis, beyond the wals of eryx, 828, route1066, royal temple ball…
Az mfx. demo kellemes es remek latni, hogy barmihez nyulnak mindig remek cucc lesz belolle… Bar a zene hallgatasa kozben allandoan vangelis es jean michail jarre neve motoszkalt a fejemben :)
Szerintem ez a Chromosphere demo annyira nem 2007 legjobbja, hogy 2 napja, amikor láttam, azt mondtam, hogy elmegy, de ma már nem is emlékszem, mi volt benne. Nagyon tucat, de nem rossz.
mfx demo rendben van.
A Tracie meg nagyon durva. Nem csak technikailag, de látványban is tökéletes. Ez inkább az év durranása a Debris-el karöltve.
No igen, az már bennem is megfogalmazódott az assembly után, hogy a 2007-es az utóbbi évek, szvsz. min. 2000 óta a legerősebb év felhozatal szempontjából. Érdemes megnézni pl. hogy a debris, meg majd szép lassan a lifeforce, hogy át fogja rendezni a pouet top 10-ét.
Bery: SQNY kapcsán csak azt írtam, hogy “az év egyik legjobbját sikerült összehozniuk”, a tracie mém meg – amint írtam is – remélem kicsit ráerősít az effectdemo vonalra.
[ módosítva Sep.28. 11:28 ]
Van valahol lista, hogy mik az év legjobb demói?
christoph: amiket emlitettem azokat mindenkepp nezzd meg, de legegyszerubb, ha felmesz pouetre es nyomsz egy ‘prodlist’-et majd sorbateszed nepszeruseg, vagy szavazati arany alapjan :) ez nehany kivetelt :) leszamitva a tenyleg jo dolgokat fogja kidobni.
hopp kozvetlen link :) ha csak a 2007-esek erdekelnek akkor nyilvan csak azokat nezzed :)
[ módosítva Sep.28. 11:53 ]
http://www.pouet.net/prodlist.php?order=thumbup
Szerintem relevánsabb thumbupok szerint rendezni. Nehogy már egy Candytron megelőzzön egy Chaos Theoryt :P Népszerűség szerint Farbrausch-uralom van :)
“meg majd szép lassan a lifeforce, hogy át fogja rendezni a pouet top 10-ét”
Ez mondjuk érdekes, mert mondjuk a Lifeforce tényleg szép, meg jó, meg ahogy Navis “analoggá” teszi a vonalakat, az egyedi, de mondjuk nem érzem egyértelműen jobbnak az Iconoclast-nál. Persze az Icnoclast-ban túl sok volt az újrafelhasznált elem, ebben jobb a Lifeforce :) Meg azóta megszoktuk a zenei stílust :) Ami egyébként profi, meg igényes, de új stílus a scene-en, és sok új dolgot nehéz befogadni elsőre. Technikailag, részletezettségben, mozgalmasságban mindkettő nagyon erős, és le a kalappal.
Szóval ennyit a címbeli 3 prodról ;-)
nagy vonalakban valaki el tudná magyarázni hogyan működik a tracie?
[ módosítva Sep.29. 15:46 ]
duplaklikk az exere. ;)
Neked működik? ;-) Hogyan? :) Videjó jól futik, de Pixel Shader-ből nem installáltam a videjóba a 3.0-ást, mer’ a 2.0-t sem értem még :)
frissitettem directx-et, es kiderult, hogy tud a vidkartyam pixelshader 3.0-at, es bar elegge lassu, de mukodik.
Oswald: amennyire en tudom, tkepp egy nagy polygon az egesz amin egy 3.0-s pixelshaderrel raytracel feluleteket.
candytron siman a legjobb intro szerintem.
Gargaj: de hogyan lesz blobjellegű?
slyspy: blobot raytracelni nem nehez mert az egyenlete relativ konnyen leirhato… hogy hogyan valtogat a blob es a “viz” kozott azt nemt’om, tippem szerint valahogy atinterpolal az egyik egyenlet vegeredmenyebol a masikba… nemtom pontosan. majd csinalok vele interjut :P
na de 1k-ban blob? itt valami nem az, aminek látzsik..
igen, mert raytrace es nem marching cubes; magyarul nem kell hozza semmilyen tablazat mert minden pixelre csak sugar-isosurface egyenletet kell szamolni, az meg csak par byte
slyspy: Pedig ez vmi ilyesmi lesz. :) Legalábbis 3d-s vagy 4d-s isosurface-ekkel ilyen effekt szépen leírható.
Nekem igazából csak most esett le, hogy hol is láttam én hasonlót a közelmúltban. Asszem Eurographics 2007-es paper-ök között volt egy isosurface ray-tracing-es cikk, hasonló képekkel. :) De ott mintha csak 4-5 fps-t értek el softshadow-al, gpu nélkül.
mondjuk lassan leesik, hogy trace, a neve is ugye :) es akkor mar ertem, miert ilyen lassu.
viszont es ez akkor: http://www.pouet.net/prod.php?which=26834
meg ugye a masik: http://www.pouet.net/prod.php?which=29959
hmm jó akkor magyarán egy 3ds ‘blobot’ leíró függvényt tracelnek?:)
raytrace blobot demoba elöször sztem az Árpi csinált kb 10 éve, persze szoftveresen, annakidején amigán én is megpróbálkoztam a módszerrel, az meg lassú is volt:)
egyébként első blikkre azt mondanám hogy itt nincs külön viz iso surface, hanemcsak soksok pozitív és negatív blob amelyeknek a mozgásábol adódik a vízszerü hatás. de az is lehet hogy nem:)
Mindig is szerettem, amikor a kóderek egymás dolgait elemzik… Egy kívülállónak baromi érdekesnek hangzanak.
cikket cikket cikket belole! :)