☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Mindjárt elkészül(t) az Ultimate Newcomer!

Posted by Murphy on 2011-07-11, 17:26

A játéksajtó épp a Duke Nukem Foreverrel van tele, hisz alig egy hónapja jelent meg a szőke izomagy már 14 éve készülő kalandja. De van egy másik igen hosszú fejlesztési idejű (és nem mellékesen magyar) játék is, ami a közeljövőben éri el végleges formáját, a Newcomer. A játék fejlesztésének története még 1990-re nyúlik vissza, ekkor indult el a megaprojekt, ami végül 94-ben dobozba is került. Már ekkor is a C64 történelem egyik legnagyobb szabású játéka volt, de a fejlesztés azóta is folytatódott. 2001-ben megjelent egy Enhanced, és most napokon belül itt az Ultimate verzió. Ennek a verziónak külön érdekessége, hogy a korábbi csapat kiegészült, ugyanis az új grafikákat (két tesztelés között) Leon, a kódot pedig Soci készítette.

A játék minden paraméterében rendkvül impresszív, de ezeket az infókat megtaláljátok a hivatalos Newcomer oldalon, kedvcsinálónak jöjjön inkább a játék intrója.

Egy korábbi interjú a készítőkkel.
Van Newcomer Facebook Group is.

A játék hamarosan ingyenesen letölthető lesz, ráadásul nem csak C64-re, hanem emulátorral egybecsomagolva Windowsra, Mac-re és Linuxra is. Persze igényes gyűjtői verzióban meg is tudod vásárolni.

Tovább után a Newcomer megjelenését ünneplő Leon karikaturisztikus portréját találjátok Grass billentyűzetéből.

leons-dream.png
Categories: Retro | Tags

29 Responses so far.

  1. avatar netro says:

    Már nagyon várom :) Hajrá

  2. avatar Hoild says:

    Pár helyesbítést hozzáfűzök, mint a projekt jelenlegi vezetője:
    – nem napokon belül, viszont heteken belül valóban release
    – a csapat nem kiegészült új emberekkel, hanem leginkább lecserélődött, és csak én maradtam meg a korábbi gárdából
    – Leon nem csak a grafikai változtatásokból vette ki a részét, de ő volt az egyik fő tesztelő is

    Ezekkel a helyesbítésekkel már eléggé kerek a hír. Köszönjük a scene.hu-nak a megjelenési lehetőséget.

  3. köszi a kiegészítéseket hoild! így már tényleg korrek! \o/
    ha hiszitek, ha nem, én is várom már a rilízt, ugyanis nagyon jó érzés lesz úgy leülni newcomerezni, hogy nem kell tesztelgetésre figyelni, hanem saját akaratomból úgy játszhatok, ahogy akarok és nem kell teszt listát böngésznem…. ;_)))))

    ha érdekel a dolog, toljatok lájkot fb-n… \o/

    köszi a beharangozót mörfi! ;_)

  4. avatar Murphy says:

    Hoild: épp írtam, privátban, hogy korrekt-e a cikk. :) Sajnálatos félreértés, volt hogy így került ki, ugyanis valóban a megjelenés előtti napokra időzítettük volna Leon kérésre, csak nem voltam gépközelben, és a cikkben ez nem volt jelezve, így kerülhetett jelen formájában publikálásra.

    A “csapat kiegészült” kifejezéshez konkrétan Leon ragaszkodott, szóval ezt szkanderzzétek le. :)

  5. avatar slyspy says:

    Én raktam ki egy gyenge pillanatomban. :)
    Nem baj, kell a hype.

  6. avatar Murphy says:

    Az intró videó elején az egérkurzor mennyire hangulatos már :)

  7. avatar Hoild says:

    OOPS.. még valami: ez nem az Ultimate Newcomer intrója, hanem a régi, csak angol nyelvű, első bővített változaté.

    Azóta van teljesen magyar nyelvű, frissített intró és stáblista is.

  8. avatar Hoild says:

    slyspy: nincs gond, szen Q!

  9. és a teljesen magyar intró, az ultimate newcomer hivatalos creditsen intrója fent van fb-n is!!! gyertek, lájkoljátok és nézzétek… :_D

  10. avatar Bery says:

    Nem ismerem mélységben a C-64 játékokat, de ezek a grafikák elképesztően jók!

    Maga a projekt meg monumentális. Gratulálok minden készítőnek!

    Egyébként meg low tech man vagyok, nem találtam meg a fékbúkon az intro videót :) De miért nincs kint a honlapon?

  11. avatar Ati says:

    Bocs a buta kérdésért, de ez most miben (lesz) más, mint a régi kiadás?

  12. avatar Lacoste says:

    Ati: A Comer? :)

    Na én végignéztem az intrót, nagyon-nagyon gratulálok a készítőknek, tényleg! De bakker, én értem, hogy tölteni kell meg minden, de 9 perc arra, hogy egy csávó megjelent lövöldözés és szigeten van… :) Ennyi idő alatt megnézek egy Thomas a gőzmozdonyt! :)
    [ módosítva Jul.14. 19:18 ]

  13. avatar Murphy says:

    Lacoste: csak annyit mondott mindenki, hogy milyen jó lesz, azt azért nem merte senki állítani, hogy jobb lesz mint egy Thomas a Gőzmozdony. :)

  14. avatar Bery says:

    Lacoste: köszönöm! Én már nem mertem leírni :)

    De tényleg nagyon vontatott. Ma, ami 5 sornál, 1 percél hosszabb és nem nagyon érdekes ennyiből, annak 80-90% skip-re van ítélve.

    Persze ettől a tartalom még jó, csak kicsit fel kellene pörgetni, ha már New az a comer ;-)

    De persze megnézném az új introt, hátha az már…

    Valaki nem linkelné?

  15. avatar Fuvesi says:

    Tudod Bery. Akinek nincs Facebook-ja az már nem is számítódik ember számba. Nekem sincs, és így sok minden titkos dologról lemaradok. Ami a Facebook-on belül van az titkos, mert jelszóval védett……

  16. érdekes…, mármint ezeket így olvasni és a hozzáállás is, érdekes és furcsa is egyben…
    [ módosítva Jul.17. 08:24 ]

  17. avatar Murphy says:

    Leon: A megszokott mozgalmassági szint valóban nagyon más manapság mint a 90-es évek első felében.

    Egy C64-et nem követő embernek ez különsen feltűnő, videoklipek, filmek, reklámok, no és a modern pc-s demók általában elég pörgősek, arra van ráálva az agyunk, hogy nagy mennyiségben és sok irányból kapjuk az információt. De nézd meg a Dutch Breeze-t és a We Are New-t egymás után. Első 20 perc, másik kevesebb mint fele, és ha endscrollert, meg az igen lassú creditsscreent kivesszük indkettőből, akkor még sokkal látványosabb a különbség, pedig a Fairlight demo se számít C64 tekintetében a legpörgősebbek közé.
    A Newcomer intrója első 2 percében is csak a credits megy fekete háttér előtt. Egész a 90-es évek elejéig ez elég standrad volt a filmeknél is, idővel ez elmúlt és beágyazták a film felvezetésébe. Szerintem nagyon jól tették, fura is manapség visszanézni a régebbi filmek elejét, TV-k sokszor ki is vágják ezt. A Newccomernél is technikailag minden bizonnyal megoldható lenne, és ha ma állna neki az eredeti csapat valószínűleg így is állnak neki.
    Ez persze nem azt jelenti, hogy valami baj van vele, egy Hitchkok filmet is elég barbár dolog lenne J.J. Abrams stílusban újravágni, de szerintem maximálisan érthető Bery-ék álláspontja.

  18. avatar Travis says:

    Szerintem pont ez a jó benne. Lehet, hogy öregszem, de néha a filmek is, játékok is olyan gyorsak, hogy számomra elvesznek pillanatok és csak másodszori nekifutásra tűnik fel, hogy ott történt valami.

  19. avatar zoom says:

    Ezek szerint én is öregszem, mert az intro nézése közben nekem is az járt a fejemben hogy elég vontatott szegény :)
    Különösen az amikor fél percen keresztül pixelenként elveszi a képet. Elnézést ha ennek valami művészi célja van, akkor én ezt nem éreztem. És szintén elnézést ha ez töltés miatt kell, amit teljesen megértek ha így van.

    Ettől függetlenül baromi szépek a képek és az animációk, szóval max respect.

  20. avatar Hoild says:

    A fentiek alapján a stáblista és az intró lesz az “ADHD filter”, hogy ne frusztrálódjon a tipikus mai pörgős gyerek, amikor 70-280 órányi nemlineáris végigjátszással szembesül (ráadásul egy végigjátszással csak a fő történetszálak egyike ismerhető meg, mert a helyszínek és az ok-okozati láncok tervezése során sok kölcsönös kizárást alkalmaztunk). \;b

    A legdurvább filter szerintem nem a retró megvalósítás/grafika lesz — az most talán még trendi is –, hanem az, hogy a játékban végig elemezni kell a közvetlen és közvetett infókat, és azokból következtetéseket levonni. Enélkül elakad a játékos, és ha a kognitív alapkészség hiányzik belőle, hosszú távon az sem segít rajta, hogy a nem-linearitás miatt mindig több alternatíva is van a haladásra.
    -Ja, igen, és a CRPG fanok emiatt különösképp ki lesznek akadva, mármint hogy ebben a játékban a “grind”-olós jutalmi mechanizmusok puszta ismételgetése helyett agyalni kell, pedig a kezelői felülete és egyes játékmechanizmusai alapján klasszikus CRPG-nek tűnik.

    De számos egyéb design featúra is rostaként fog hatni — kelleni fog 500k+ letöltés, hogy statisztikailag akadjon a népek közt pár száz olyan, aki játszani is fog (és tud) vele.

  21. hozzátenném, a stáblista és az intó alatt meg lehet nyomni a space illetve esc billentyűket is… ;_)

  22. avatar Bery says:

    Leon: a youtube-on is? ;-))))

  23. avatar Murphy says:

    Leon: ha korrektek akarunk lenni, bármikor meg lehet nyomni, csak ilyenkor csinál is valamit :)

  24. avatar Oswald says:

    “Egy C64-et nem követő embernek ez különsen feltűnő”

    Miért kell rólunk úgy értekezni mint valami értelmi fogyatékosról ? :)) Te is tudod, hogy ezt a “kultúrális trendet” a c64 demók is követték ahogy az idők változtak, és a 90es évek elején a PCs demók hasonlóan lassúak voltak.

    A dutch breezeben meg van space, ezért olyan hosszú amilyenek akarod. :)

    Szóval kb az a szitu, mintha kipostoltál volna egy 90es évek eleji filmet és Beryék fanyalognának, hogy a ritmusa lassú, nem felel meg a kor követelményeinek. Ebben mondjuk igazuk is van. De te már elmagyaráztad miért.

    Egyébként szerintem ez a trend előbb utóbb visszájára fordul, nem lehet a végtelenségig fokozni, és egy idő után az lesz az újdonság hogy végre valami lassú.

  25. avatar slyspy says:

    Hallottátok? Ismét menő lesz a Sátántangó.
    [ módosítva Jul.20. 05:47 ]

  26. avatar Murphy says:

    Oswald: Leon írt, én válaszoltam. Ezt miért veszed te ellened irányuló támadásnak?

    Ha már sátántangó, inkább a 7 perces összefoglaló, nekem még az is nagyon sok belőle. :)
    http://www.youtube.com/watch?v=0OVOYRGjC5c

  27. avatar Oswald says:

    nem veszem támadásnak, csak jólesett “felháborodni” :)

  28. avatar archee says:

    Azért tartott több évtizedig, mert a Leonék csak a sört itták ennyi idö alatt.

  29. archee:

    party + leon = sör

    enhanced newcomer / ultimate newcomer + leon = tizeniksz évnyi TESZT és MUNKA… és -sör

    szóval a kettő nem ugyanaz…

    és szerintem meglepődnél, ha képes lennél ép ésszel felfogni a monumentalitását a játék sztorijának… amelyhez kellettek az évtizedek…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára