☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Az előző év online eseménye után idén végre újra a szokott helyszínen, a zuglói Cserepesház Kulturális Központban rendezték meg az Experience Demoshow-t. Ez volt a 13. alkalom, hogy sor került a szokásos, év végi, budapesti demovetítésre, amely jó néhány éve már democompóval is kiegészül.

Experience demovetítés a Cserepesházban

Demoscene találkozó a szokott helyen 

2020-ban – sok más eseményhez hasonlóan – az Experience-t is csak az otthoni fotelből élvezhettük a koronavírus járvány miatt. Noha a pandémia még most sem ért véget, 2021-ben már volt lehetőség jelenléti rendezvényt tartani. Ez november 27-én, szombaton valósult meg, és a szokásos módon, a XIV. kerületi kis művelődési ház, a Cserepesház nagyterme adott otthont a vetítésnek és az azt követő demoversenynek.

Néhány nappal korábban tették kötelezővé a maszkviselést a Cserepesház egész területén, amely így az Experience látogatóit is érintette. Ez a kis kellemetlenség azonban nem szegte kedvét a közösségi demoscene eseményre éhező közönségnek. Az évről évre felbukkanó,  ismerős arcok mellett jó látni, hogy mindig vannak új érdeklődők is. A száz fő befogadására alkalmas terem nagyjából kétharmadát töltötték meg a résztvevők, szóval jövőre van még lehetőség tovább bővíteni a számukat.

Amiért szeretjük az Experience-t

A nézők örömmel foglalták el a széküket a délután 5 órai kezdésre, és kíváncsian várták milyen blokkokat állítottak idén össze a szervezők. Az Experience különlegessége, hogy a levetített demók előtt mindig hallható egy kis felkonferálás: érdekes háttérinfókra, vicces sztorikra derül fény, amelyeket nem egyszer maguk a készítők mondanak el. De maguk az összeállítások is mindig élvezetesek még azok számára is, akik csak mint kísérők vannak jelen, és nincsenek otthon a demoscene világában. Az Experience-en mindig visszatérő nézők például a scenerek gyerekei, és még ezt a korosztályt is képes lekötni egy-egy látványos elemeket, jó zenéket tartalmazó demo.

A szervezők idén is ütős blokkokat raktak össze

Még jobban színesíti az eseményt, hogy a vetítések után mindig lezajlik egy rövid democompó. A versenyre – emelve a rendezvény színvonalát –  idén 6 nevezés érkezett, a befektetett munkáért és időért köszönet illeti az alkotókat. Az első három helyezett mindig hazavihet egy igényesen elkészített emlékdíjat. Az idei díjak mellett most osztották ki a tavalyi, online compón elért helyezésekért járó díjakat is.

A 2021-es Experience Democompó díjazottjai:

1. Millefeuille by Ümlaüt Design pouet.net

2. Der Trabant by Netro pouet.net

3. demojoe the organizer by Tifeco pouet.net

Ha szeretnéd (újra) megnézni a demoshow-t

A demoshow-n levetített demókat online is megnézhetitek, így ha idén lemaradtatok az eseményről így pótolhatjátok, ha pedig ott voltatok, akkor elevenítsétek fel az élményt otthonról. 

Köszönjük, hogy évről évre figyelemmel kíséritek, várjátok az eseményt, és ha tudtok részt is vesztek rajta. Amíg meglesz a lelkes és érdeklődő közönség, addig a szervezők is motiváltak lesznek abban, hogy minden évben összegyűjtsék és levetítsék a legjobbnak, legérdekesebbnek ítélt demókat, és, természetesen továbbra is lehet számítani a szokásos democompóra. 

Az Experience megrendezésének költségeihez anyagi hozzájárulást nyújtott a Magyar Demoscene Egyesület, nekik is köszönet a támogatásért.

Categories: demoshow, uncategorized | Tags

One Response so far.

  1. avatar netro says:

    Mi jól éreztük magunkat, köszi a szervezést (+ ezt a részletes beszámolót/cikket is) :)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára