Scene.hu

Egy hónapja szorgos demoscenerként az akkor éppenhogy lezajlott @party terméseit nézegettem, mikoris a folyamat során feltűnt nekem két demó érdekes kontrasztja: ugyan a négy résztvevőből álló demó compóban csak második és harmadik helyet értek el (egy relatív átlagos, de csilli-villi 4k mögött), és kétség kívül nagyon sok minőségi szempontból az átlag alatt teljesítettek, de mégis volt bennük valami, ami miatt érdemes ejteni róluk egy pár szót: Egyrészt két nagyon fiatal csapat munkájáról van szó, ami némi inspirációt nyújthat a hazai kezdőknek, másrészt annak ellenére, hogy a két demó stílusában mennyire hasonlít, a hibáik majdhogynem kiegészítik egymást, ami egy szórakoztató kis esettanulmányra nyújt lehetőséget.

Tekintsük is tehát gyorsan meg először a két demót magát:

Wilder by Catalyst:

Relic by Manawar:

A hasonlóságok nyilván egyértelműek: sztoridemó, flatshading, stb stb., de szerintem sokkal érdekesebbek azok a különbségek, amiket a készítők a rendezési döntésekben hoztak, és hogy mennyire hiányoznak ezek a pozitívumok egymás demóiból – amit az egyik demó rosszul csinál, azt a másik jól, és fordítva.

Először is vegyük a tempót: Mind a két demó két perc körüli, de a Relic gyakorlatilag hibátlan lépésközzel lehozza azt a minimális sztorit, amit vállal (barlang, kincs, gonosz csapda), és ez pont azért sikerül neki, mert a képzeletbeli forgatókönyvben csak a sztori vége szerepel, minden más csak két perc hangulatfokozás; a Wilder ezzel szemben nem csak, hogy megpróbál egy komplex sztorit felépíteni két perc alatt, de emellett még próbál időt szánni főcímre, creditsre, greetingsre, és mindenfele sztorirészletre is – a leglátványosabban a probléma a zenén hallatszik, ahogy fénysebességgel kénytelen csapkodni a témák között, mert mire kifejtene egy motívumot, mar jön is a váltás a sztoriban – az a fajta bevezetés (“ki a főszereplő és mi történik vele. ami kizökkenti az életét a kerékvágásból”), ami általában egy Pixar film első egyharmada szokott lenni, a Wilderben 20mp alatt letudódik.

Zeneileg / hangilag persze messze a Wilder nyer: egyértelmű, hogy a zenét szerző Torvusbug klasszikusan képzett zenész, aki nem lógott el szolfézsről; hibátlanul van hangszerelve (kezdőhöz képest), hallani rajta Danny Elfman hatását, és a fent említett kapkodást is viszonylag jól kezeli. A Relic ezzel szemben zenével nem nagyon rendelkezik, és bár a klasszikus horror-kalandfilm hangok (morajlás, nyikorgó deszkák, stb.) az elváráshoz megfelelően működnek, mégis hiányzik valami, ami fokozna a feszültséget, amikor szükség lenne rá: az előjelnek szánt kis vágásoknál nincs semmi élesedő hang, ami jelezne a nézőnek, hogy a repkedő majomfejjel meg később baj lesz, és a slusszpoénnak szánt legvége sincs hanggal támogatva – az ezekhez társított idióta gorillalihegés eleinte inkább vicces, aztán mar nagyon vicces, ami kicsit alávág a felvezetés relatív komolyságának.

Nagyon fontos kiemelni a kamerakezelést: A Relic kis látószögű kamerával dolgozik végig, és mivel ezzel szűkíti azt, hogy mit lat a néző, a nagyon kevés geometriából is sokat tud csinálni, hiszen korlátozza a néző térlátását, így amikor a kamera megérkezik egy helyszínre, a néző nem tudja azonnal megtippelni a környezetből, hogy mi fog történni, hiszen nem latja. A kamera mozgása is lassú, tudatos, tükrözi a nézőt helyettesítő főszereplő óvatos, ijedt gondolkodásmódját, ahogy lassan felméri a környezetét. A Wilder ezzel szemben sajnos annyira drámai akar lenni a kamerakezelésével, hogy (főleg a demó közepén) a kamera kapkod, pörög, két másodpercenként vágás van, így a nézőnek kevés idő jut ténylegesen felfogni, hogy mi is történik, viszont ennek ellenére sose erezni azt, hogy a kamera “kíváncsi” lenne bármire is, vagy hogy tudatosan próbálna bemutatni valamit.

És ha mar a kamerákról van szó, akkor a végére két gyors technikai megjegyzés a kamerákkal kapcsolatban: a Wilder elkövet egy ősi demoscene kamerakezelési hibát is, amikor a kamera maga egyenes vonalon mozog, viszont mindig ugyanabba a pontba vagy “targetre” néz, így a vonal közepén hirtelen felgyorsul a mozgás – mert ugye lecsökken a pont és a kamera közötti távolság – és aztán visszalassul: Ez mar a 90-es évek óta rettenetesen néz ki, és ma mar elkerülendő. A Relic viszont minden animációt lineárisan interpolál, ami szintén rettenetes, és szintén kerülendő.

Mik tehát a tanulságok?

1. A demó hossza nagyon nem mindegy. Bízz a zenészedben, mert a zenén fog a legjobban hallatszani, hogy mikor minek kell történnie.
2. Mindig úgy kezeld a kamerát, mintha a kezedben lenne – ha valami abszolút irreális szögből akarsz lőni egy jelenetet, legyen rá tudatos, konkrét okod.
3. Zenére vágni néha jó, néha nem jó. A hangulat és stílus eldönti, melyik a helyes.
4. A kamera látószöge ugyanolyan eszköz, mint a helye vagy iránya.
5. A lineáris interpoláció és a target camera általában csak elsőre tűnik jó ötletnek.

Remélhetőleg nemi ihlettel tudtam szolgálni így Function előtt két hónappal; kérdéseket ofkoz alul a kommentekben lehet feltenni.