☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Az elefánt a nappaliban

Posted by Gargaj on 2020-03-28, 12:28

Az elmúlt pár hét viszonylatában nehéz nem visszagondolni a Vakondok 2-ben elhangzott idézetre, miszerint ha nem rendeznek partykat, akkor a scene nagy bajba kerül, mert kulturálisan szerves része a közösségnek a periodikusan egy légtérben töltött idő. Sajnos, minthogy az nyilván mindenkiben tudatosult idén tavasszal, ez a feltevés igencsak próbára lesz téve, ahogy a világ jelentős része kénytelen-kelletlen a közösségi távolságtartásnak megfelelően otthon maradni, és egyre kevesebb esély adódik arra, hogy bárki itthon is vagy külföldön is egy jó ideig bármilyen jellegű csoportosulással járó rendezvényt tudjon megvalósítani: Ahogy azt Vickey megírta, az abszolút zászlóshajónak tekinthető Revision is elmarad (illetve erre az évre az Internetre költözik), de meg az eddig relatív optimista hozzáállassál kezelt május közepére betervezett Outline is kénytelen volt lehúzni a rolót (vagy legalábbis határozatlan időre halasztani), ami nem sok jót jelent a nyári programokra való tekintettel: a Vault 51-es demoshow-k nyilván szünetelni fognak egy ideig, és bár ahogy kint a Solskogen, itthon a qbparty szervezői sem tervezik egyelőre a lefújást, nyilván a meghatározó faktor nem a party-szervezők döntése lesz, és hogy addigra hogy alakulnak a világban a dolgok, arra mindenki csak tippelni tud.

Akkor mi marad? Az idők szavára hallgatva az aktivitás jelentős része, véglegesen vagy sem, de átköltözött az Internetre:

  • A Revision, ahogy elhangzott, online közvetítésként fogja levezényelni a partyt; ugyanúgy lesznek compok és már jegyet is lehet venni azoknak akik szeretnének nevezni/szavazni; a stream maga idén is ingyenes lesz. (A többi elmaradó partyról egyelőre nincs ilyen hír.)
  • Nagyon sokan elkezdtek rendszeresen streamelni: a szokásos brigád (evvvil, Flopine, yx, Nusan) mellé pl. megérkezett itthonról Nagz is, aki napi zenefarigcsálást sugároz szinte minden este és hétvégéken. Emellett újra streamelni kezdett Ferris és a Cookie Collective is.
  • Ma kerülnek egy online show keretében bejelentésre a Meteorik-díj nevezései is. (Ez egyébként újdonság, a nevezéseknek eddig nem volt külön fanfárja.)
  • A természetesen örökké üzemelő demoscene IRC mellé nemrég berobogott a demoscene Discord is, ahol szintén lehet a Revision-stream előtt/közben/után online lebzselni.

Így hat ha mást nem, de unatkozni biztosan nem fogunk, amíg otthon kuporogva megpróbáljuk átvészelni ezt a próbára tevő időszakot. (Ha valami ilyen online-jellegű tevékenységet kifelejtettem, alant a commentekben lehet kalimpálni.)

Categories: Háttér, Online compo | Tags

7 Responses so far.

  1. avatar TomCat_ says:

    Köszi az összefoglalót.

  2. avatar Charlie says:

    Én is streamelnék demókat, mittomén bármiről ami van itthon (Amiga, DOS PC, Atari, C64/Plus4/VIC20) de kölcsönadtam a videó mixerem egy másik wannabe streamhuszárnak, még az egész pandémia kitörése előtt, aztán még nem adta vissza, hiába bíztatom erre már egy ideje. Elvileg Revisionre visszakapom… Remélem.

    Én pesszimista vagyok, szerintem idén nem lesz semmi se, ha engem kérdeztek. Hacsak nem találnak durva hamar valami vakcinát vagy egyéb tuti kezelési módot, akkor ez az év megy a levesbe… Még akkor is, ha véletlenül újra lehet egy-egy országban rendezvénykedni 2-3 hónap múlva, akkor is bármikor újra felütheti a fejét egy újabb járvány, és jöhet egy újabb kör lezárás, ergó előre tervezni bármit rohadt nehéz. És szerintem főleg a többszáz fős “opcionális” rendezvényekről fogják legutoljára levenni a blokkot. Még civilizált országokban is, hát még olyan helyeken ahol most koronáztak uralkodót.

  3. avatar YADA says:

    A jövőt kb. hasonlóan látom, konstans szeparációs helyzet lesz szerintem is.
    Még az sem biztos, hogy lesz valaha bármi vakcina.
    Gaia kezdi lerázni magáról az élősködőket.

  4. avatar TomCat_ says:

    Arra számítok, hogy Assembly az lesz még, más meg nem nagyon. Az ASSEMBLY.TV jó alap egy virtuális rendezvényhez.

  5. avatar teo says:

    rp^fr szintén szokott streamelni, természetesen zenekészítés témaban:
    https://www.youtube.com/playlist?list=PL348vmaP02IbLxad33sfacmC9InztgRwL

  6. avatar Gargaj says:

    Arra számítok, hogy Assembly az lesz még, más meg nem nagyon. Az ASSEMBLY.TV jó alap egy virtuális rendezvényhez.

    Mar ha akarnak virtualis rendezvenyt szervezni; en nem vennek ra merget. Szerintem ebbol a szempontbol a Revision meg a “pure” demopartyk viszonylataban is kivetel lesz.

  7. avatar iONic says:

    Épp a minap találtam meg (a backupokat rendezgetve) egy huszonéves megjegyzésem egy talán ki sem adott stuffom mellett, miszerint kevesebb magyar partit akarok, mert lassan már folyton partin leszünk….

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára