☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

purple-ingido.gifÉéés…

Most szombaton kicsit rendhagyó demoshow-t rendezünk a Zappacaffe-ban (ex-tilosazá), ahol megpróbáljuk bemutatni a nemzetközi demoscene fejlődését 1991-től napjainkig. Minden évből 1-2 alkotást mutatunk be kronológiai sorrendben, hogy lehessen látni a változást. Ha csak minden évből 1 lenne, akkor már 20-nál járunk, ami már elégséges is, de persze lehet, h ennyire nem leszünk szigorúak. ;)
Ajánlom azoknak, akik régen voltak aktívan a scene-en, mert újra láthatják a leporolt tunneleffekteket kacsával, aztán ámulhatnak a directx csodáján; s emellett az egérrel a kezében felnőtt generációnak is, akik nem sokat tudnak a 90-es évek underground demoscene-ről, amikor még az internet sem létezett (illetve lassú volt, és csak a kiválasztottak játékszere volt), és egy demo-nak illett egy lemezen (1.44Mb) elférnie, különben nem sokan másolták át maguknak.

nooon-stars.gifA DOS-os és a vinnyózos demok közt tartunk azért egy enyhe kávé és pisiszünetet, jól! Pont jó is lesz a 10-10 éves bontás. Természetesen a populárisabb demok között válogatok, de biztos, hogy mindenkinek akad majd egy, amit életében nem látott még – akinek nem, annak visszafizetem a belépőt. (Vagy levetítem a saját 4k-mat, he-he-he. ;)   
Jaigen, most kivételesen jelképes belépő is lesz: 500 huf, ami bőven megéri azért, hogy a város központjában egy szőnyeges/babzsákos/punnyadós pincében élvezkedjünk nem messze a pulttól, és nem pedig egy faluhatárában levő iskolában/művházban, ahol se cigi, se sör… (vbk se;) Jah, természetesen lányoknak ez is ingyenes, mint minden scene-es megmozdulás.

Kb. 7-re tervezem a kezdést, aztán 1 óra demozás, kis egészségügyi és hangulati szünetecske, azután windoz demok, és a végén -most mindenki lepődjön meg- a MaPEz fog muzsikálni. Ha minden jól alakul, ezen a koncerten lesz élőben egy régi motorosok által ismert dallam élőben villanygitáron!!!

Tehát a pontos cím és időpont:
Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2-3. Zappa Caffe (Kálvin tértől pár sarok, térkép)
Kezdés: este 7 óra, majd 8 körül szünet, aztán fél 10 után MaPEz. (lányok a színpadon! ;)
Belépő: 500 huf (lányoknak ingyenes, ofkóz)

ps. Aki nem lesz ott, azt finn(n)ek nézem!

Categories: Vegyes | Tags

84 Responses so far.

  1. avatar slyspy says:

    Ni már pillanatra nem nézünk oda, aztán mi készül itten?

  2. avatar Murphy says:

    Huhh, ez jó hiretelen lett itt :)
    Küldünk is ma hírlevelet.

  3. avatar pohar says:

    megyek!

    (és láttam ma Murphyt az aluljáróban!)

  4. avatar Charlie says:

    Amiga nem lesz? A regi peces demok eredeti hardverrol GUS-sal fognak menni legalabb?

  5. avatar Murphy says:

    Charlie: nem hiszem, én viszem a Covox-ot. :)

  6. avatar d-lee says:

    Charlie: Eredeti hardware, johogy…

    Mellesleg en mar tudtam a dologrol olyan jo egy honapja, de kivetelesen ilyen jol tartottam a szamat, igy nem tudtatok rola, hahaha! :D

  7. avatar Gargaj says:

    Nehogy veletlenul barki is elmenjen, mi? :)

  8. avatar DC-1 says:

    tényleg sorry a kissé késői szólásig, de szeretem halogatni a dolgokat! ;>Meg ha 1 hónappal ezelőtt hír, akkor mostanra mindenki elfelejti.

    Egyébként gondoltam eredeti pc-re + gus-ra (mert van itt), de én nem akarok cipekedni annyit, úgyhog laptop+dosbox combo. Ami meg nagyon nem megy, az video. Úgyis a látvány a lényeg.

    És tényleg próbálom tartani magam a kronológiai sorrendhez (és fogom is!)
    Aki most itt kitalálja elsőnek, hogy melyik demot tervezem elsőnek, az nyer 1 ingyenbelépőt! ;D

  9. avatar pohar says:

    Second reality ?

  10. avatar blueghost says:

    Scroll land by Twin Sector Inc. ?

  11. avatar Travis says:

    Talán ez?

  12. avatar DC-1 says:

    Hmm… eddig nem nyert senki se az első vetítetni szánt demo ügyében… De egész jók a tippek. ;)

  13. avatar pohar says:

    akik panaszkodnak a későn szólás miatt:

    failotron

    2/18/2010 8:00 PM at LOW-BIT OSTINATO @ Millenáris
    Kis Rókus utca 16–20, Budapest, 1024
    Cost: FREE

    LOW-BIT OSTINATO performed by Áron Birtalan with visuals by Zoltán Lehóczky Low-Bit Ostinato is an exploration of video game hardware adapted as set of classical instruments, working together as an orchestra of lo-fi sonic soundwaves. The event takes place on February the 18th at Millenáris building B, and will feature a one-hour musical performance, separated to various sections and backed with huge, abstract visuals. Entry is free and starts at 8PM sharp.

    http://www.facebook.com/thefailotrons/event.php?eid=449934695300&ref=mf

    http://www.last.fm/event/1370319+Low-Bit+Ostinato

  14. avatar Charlie says:

    DC-1: Szóval te nem cipekedsz, nekünk meg jó lesz az MPEG-zaj is demó címszóval, meg a DOSBox (had szaggasson az a scroll!). És ezért még fizessünk is. No thanks.

    (Emlélkszem az Overdose demoshow-n Arn mennyit küzdött, hogy sorban reboot nélkül lemenjenek a DOS-os demók, plusz feliratozás, dehát hála a technológia fejlődésének, azóta igényesebbek lettünk…

    Egyébként az én tippem az első demóra ez. (Főleg mert rajta van a Májndkendi DVD-n, videóból egyszerű leadni, és még a neve is stimmel a “show” témájához…)

  15. avatar DC-1 says:

    Charlie: jah, jól látod: nem cipekedem. De nem is csak a cipekedés, hanem a projector videomodváltásai, meg egyáltalán azok a videomodok… Azzal én nem akarok ott küzdeni. Plusz nem HD projector, úgyhogy annyival nem lesz az rosszabb – csak az lcd-n, de az meg engem nem zavar.
    És neked sem nyert az első demo…

    Btw. van a világon olyan dolog, amit charlie nem fikáz le séróból?

    Nameg ez a 20 év inkább azoknak szól, akiknek fingjuk sincs róla… Akit érdekel, az otthon letölti, és a charlie-tól kölcsönkért pc-n bármelyiket megnézi. Tudod, az összes demo mpg-ben csak demoverzió! ;) he-he-he.

    Ja, és punnyadósabb demokat próbálok válogatni, h menjen a hely hangulatához! :)

  16. avatar DC-1 says:

    Ja, és most jöttem rá, h nem is 91-es! bocsi! :)
    De még időben vagyunk! ;>

  17. avatar pohar says:

    szerencsére az istenített Breakpointon se megy videoból egyik compo se

  18. avatar Charlie says:

    Ha rajtam mulna, realtimeban menne az is. De most magyarazd el 20 nemetnek, hogy nincs igazuk. Sok sikert.

  19. avatar Gargaj says:

    “Akiknek fingjuk sincs róla” azoknak egyreszt levon a dolog ertekebol hogy videobol megy, masreszt azok ugyse lesznek ott.

  20. avatar Charlie says:
    DC-1 wrote
    Btw. van a világon olyan dolog, amit charlie nem fikáz le séróból?

    Van. De a magyar demoscenen ritkán fordul elő.

  21. avatar Charlie says:

    “nameg ez a 20 év inkább azoknak szól, akiknek fingjuk sincs róla.”

    vs.

    “Ja, és punnyadósabb demokat próbálok válogatni”

    Tehát akkor lesz egy szórakozóhelynyi ember, aki tudni fogja, hogy a demoscene elmúlt 20 éve punnyadás és unalom. Köszönjük. Végülis ez már már tényszerű, szóval csak hajrá, nyomassuk a marketinget.

    (Kezdem azt hinni, hogy a demoscene es az emoscene közötti 1 betű eltérés nem a véletlen műve.)

  22. avatar DC-1 says:

    Charlie: nem igazán értem a vs.-t a két mondat között… Arra gondoltam, hogy nem a gargaj-féle technohardcore vonalból válogatom a demokat zene alapján, hanem ami kellemesebb a fülnek. Pl. ne mondd már, hogy a midnight run az unalom…ááá!

    Gargaj: facebook-on eddig az attenderek felének kb. fingja sincs róla. De ezek szerint akkor te jössz! A magyar demokat jó volna, ha az alkotók kommentelnél utána 6 tőmondatban! :>Plusz én is szivesen nyomatnék igazi hw-ről demokat, de ahhoz össze kéne tesztelni az ottani projectorral, amire nekem előtte nincs lehetőségem, stb. Overdose könnyű, mert hazai pálya, és átcipekedni se kunszt. :>

  23. avatar teo says:

    inkabb menjen videorol, minthogy kinos fagyasok legyenek. zene is mp3-bol szol, szoval mind1.

  24. avatar Bery says:

    Mondjuk élvezetesebb, ha nem kell félórákat várni a demok között a demo és a gép összehangolására, ugyanakkor punnyadós demozene… Nem mondom, hogy ne legyen, de szerintem az ritkán lelkesít. Átvezetésnek jó.

    A késői hír meg azért nem nyerő, mert nyilván sokaknak van már programja szombatra, így nem biztos, hogy el tudnak menni. Bezzeg, ha időben tudnának róla.

    Egyébként meg köszi bárkinek bármit, ami demoscene szervezés! Minden ilyen rendezvény jól szokott elsülni, akkor is, ha dosboxból és akkor is, ha videóról megy :)

  25. avatar slyspy says:

    Károly te meg ne fikázz, mert rendezz inkább Scenecont.

  26. avatar Charlie says:

    Nem rendezek. Importáljatok partyt magatoknak, a franciáknak is bejött.

  27. avatar pohar says:

    nem is gondoltam volna, hogy ekkora sértődések vannak a háttérben

  28. avatar slyspy says:

    Charlie: Jó akkor ha rendezel SE megyek el.

  29. avatar Bery says:

    Charlie, akkor legalább adj annyi pénzt, mint amennyi a franciáknak volt! ;) Ígérem, akkor lesz parti, amin lesznek rúdtáncos lányok is, akik élőben előadják bármelyik demót saját hardveren ;)

  30. avatar Jimmi says:

    Bery :)
    És legyen olyan, hogy egyszercsak rájuk esik egy kocka!

  31. avatar Charlie says:

    Bery: azt hittem az 1%-okból kétszer annyi is összejött…

  32. avatar teo says:

    charlie – majd ha olyan lesz az adozasi moral mint a franciaknal akkor esetleg…

  33. avatar Bery says:

    Charlie: annyi adót csak BKV vezetőként tudtam volna kihúzni az állam zsebéből végkielégítés vagy sikerdíj címszó alatt :)

    De egyébként az a vicces, hogy ha csak az egytized részét megkaphatnánk valamilyen címszó alatt, mint amit a Main Party kapott, az kb. kétszer annyi lenne, mint amiből egy hazai partit meg lehet rendezni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a Main-t körülbelül 20x annyi pénzből rendezték, mint mondjuk a Function-t. És még így is magyar szervezés kellett, hogy jól sikerüljön ;)

  34. avatar pasy says:

    ide írtam egy 2 oldalas hozzászólást, de végül töröltem…..

  35. avatar Travis says:

    Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? Nem tudok olvasni a sorok között.

  36. avatar slyspy says:

    Mindenki beszól mindenkinek, és hol viccből hol nem, és a vége maga a FLAME! Ennyi folyik itt. :)

  37. avatar Bery says:

    pasy: azért írj, pontosíts! Én csak levegőbe puffogtatok, szorványos kacsintással, te meg ott ülsz a gesztenyesütő mellett :)

  38. avatar Gargaj says:

    Akkor kimondom en: felteszem sokak csoret az birizgalja hogy 500ftert videorol nezni demokat egy 2-napos bejelentessel elegge necces. (Megvallom en is furcsallom, de csinaltam mar rosszabbat, szal…)

  39. avatar darklon says:

    Azt tudjátok -e, hogy a Szabad az Á műsorfüzetében 17 órára írják a demoshow-t? 19-kor valami más kezdődik (zongora live visual-lal).

  40. avatar pohar says:

    darklon : a Functionön is majdnem operabál volt :)
    a fent említett győri demoshown pedig 1-2 órára ki kellett mennünk a teremből, hogy átadjuk a művészfilmeseknek, majd utána folytatódtak a demok

  41. avatar pasy says:

    nem feltétlen KELLETT kimenni, de ajánlott volt mert a művészfilmek olyan rosszak voltak hogy az már fáj

  42. avatar slyspy says:

    Darklon: az egyébként Carlos és Rod (/Mandula) live coding performansza lenne, de ha itt azt írta DC-1, hogy kezdés hét óra, akkor biztos nem jött össze.

    Gargaj: Hát gondolom a egész estéért 500 a beugró, egy szórakozóhelyen, koncertestől. Ha így nézed nem sok.

    Amúgy meg nem tom miért ekkora para, hogy riltájm vagy nem. Ez valami vallási kérdés?

    [ módosítva Feb.19. 13:48 ]

  43. avatar teo says:

    en joideje mar csak youtube-rol nezek demokat.
    500 ft meg 2010ben tenyleg csak jelkepes összeg.

  44. avatar Oswald says:

    what teo said

  45. avatar blueghost says:

    Azért egy 64k intrót gyorsabb letölteni, mint megvárni, amíg betöltődik a videó.
    Ha nem fut normálisan a gépemen, akkor jó a youtube, de akkor inkább külön leszedem a videót normális minőségben.

    szerk.: vagy kkapture :-)
    [ módosítva Feb.19. 15:20 ]

  46. avatar slyspy says:

    Az a baj, hogy az exe-be nem lehet beletekerni, ha unalmas. :)

  47. avatar Bery says:

    Nem lehet? Ezért nem sikerült nekem sem? Én meg azt hittem, csak lassú a gépem ;)

  48. avatar Gargaj says:

    a Traction demokba amugy bele lehet :D

  49. avatar blueghost says:

    Ja meg igen, hát az 500 Ft az ma már semmi, nekem az oda-vissza út lesz ennek 13-szorosa :-)

  50. avatar blala says:

    – demokat en is youtube-on nezek
    – 500 ft-ban benne van a koncert, ha jol ertem
    – karoly vegye be a nyugtatot :)
    – meg valamit biztos akartam de szerencsere elfelejtettem

  51. avatar Charlie says:

    blala: Én egész nyugodtan ki merem kijelenteni, hogyha elkúrás van, szóval nem értem a kérdést.

  52. avatar slyspy says:

    Jó, hát lehet fanyalogni VAGY(!) elmenni és jól szórakozni.

  53. avatar Oswald says:

    ne bántsátok charliet. ilyennek szeretjük :)

  54. avatar d-lee says:

    Na, igy es ilyen fogadtatas mellett szervezzen barki barmit is 2010-ben. Gratulalok.

    Az 500 ft NYILVAN a koncertek miatt erdekes, mivel ugye lesz olyan is. Persze lesz aki erre azt mondja, hogy en azt leszarom, nos akkor nem kell eljonni. Ezt egy demoscenerek es koncertre jarok kozos social eventjekent kell(ene) felfogni, semmi maskepp. Aki meg antiszoc, meg eredeti hardwarere veri ki, maradjon otthon.

    Tudom, Other 1997, legend. :)

  55. avatar ImpTímea says:

    nemtom számít-e valamit, de én megyek :D

  56. avatar Esplanade says:

    én is megyek, kiváncsi vagyok a régi demókra, meg a koncerten előadott demo zenére

  57. avatar d-lee says:

    Szerintem a legerdekesebb a Carlos-Rod osszeallitasban eloadott free zene realtime koding lesz.

  58. avatar slyspy says:

    De most akkor az lesz-e?

  59. avatar Gargaj says:

    …es ha igen, mi lesz mikortol?

  60. avatar DC-1 says:

    rod es carlos nem lesz! betegseg miatt ;/

  61. avatar clairvo says:

    én nagyon szívesen nosztalgiáztam volna picit, kiváncsi lettem volna, hogy a mai fiatal scenerek mit gondolnak, nekik is az volt-e mérföldkő, ami annakidején nekünk….

    de kutyára nem volt ott senki, csak a hely értetlenül, 16 óra óta várakozó technikusa…. :(

    Clairvoyant of Faces

    [ módosítva Feb.20. 17:53 ]

  62. avatar clairvo says:

    (olvasgatom a commenteket… a facebookon 18h volt…)

  63. avatar slyspy says:

    most akkor senki nem ment, vagy mi?

  64. avatar d-lee says:

    Slyspy, de a klonod ott volt! :) (Darklon. :P)

    Amugy jo volt, DC1-nek adjatok bort, es alkalmazzatok speakernek barmilyen partin, durvan jo amit muvel. :D

  65. avatar slyspy says:

    d-lee: azt meg nem döntöttük el ki kinek a klónja.

  66. avatar Oswald says:

    clairvo: 7kor kezdődött a cucc, egy kicsit korán mentél azt hiszem.

  67. avatar pohar says:

    fasza volt, köszi

  68. avatar Esplanade says:

    tényleg jó volt, koncert is tetszett

  69. avatar Antiemes says:

    Par velemeny egy megyjegyzes:

    500 forint: Szerintem nehogy mar ezen akadjon ki valaki. 2db BKV jegy dragabb.
    Vas: Szerintem ahhoz, hogy 20 evnyi demo eredeti vasrol menjen, kellett volna kellett volna legalabb 3 gep, meg egy KVM switch. Egy ekkora helyen ez baromi nehezkes.
    DC-1: Amit egyszer veletlenul megnyomtal (az egyik a sok kozul) az a ThinkVantage gomb volt. Felul az a szeles kek.

    Egy plusz megjegyzes: Kicsit sok volt a cigifust. De amugy jo volt. Csak kar, hogy a sok csuszas miatt a felenel az emberek nagy resze elment.

  70. avatar Murphy says:

    Tökéletesen egyetértek Antiemessel. A koncert sajnos szétvágta a társaságot, végére kevesen maradtunk.

  71. ez az anyazas nagyon tetszett! tovabbra is fikazzatok 1mast plz, olyna FUN olvasni! \o/

    amugy itt az en sorrendem… ahogy oregszem ugy “ku*lok”…

    -c64+demok
    -vice emluator+.d64-en demok
    -youtube+demo videok

    szep lassan eljutottam odaig, hogy ha kedvem tamad jatszani egy regi c64es jatekkal, akkor inkabb megnezem a vegigjatszast youtube-on, nem kell se joystick, se semmi, es meg nem is faraszto… :_D

  72. avatar clairvo says:

    :)) ez a végigjátszás megnézése mennyire igaz! 20 perc a Last Ninja, ami 90-ben nekem 20 hét volt!!! :))))

  73. avatar teo says:

    “szep lassan eljutottam odaig, hogy ha kedvem tamad jatszani egy regi c64es jatekkal, akkor inkabb megnezem a vegigjatszast youtube-on, nem kell se joystick, se semmi, es meg nem is faraszto… :_D “

    – remelem azert a szexhez nem vagy meg ilyen lusta :D

  74. teo: ezzel meg nincs problemam… ;_) de neha egyszerubb az xxx mappat megnyitni… nah jo nem… nem viccelek, ez a flamewar lenyegesen fontosabb es sajnos komolyabb tema… :_(

  75. avatar DC-1 says:

    Köszi mindenkinek, hogy eljött!
    A kisebb technikai problémákért elnézést kérek persze – viszont így legalább van még hova fejlődni! :> A lényeg tényleg a nosztalgiademozás volt, és én emléxem, hogy régi szép időkben igazi hw-vel még több szopakodás lett volna mindezt összehozni gördülékenyen. A lényeg, hogy én élveztem – főleg a társaság miatt! :>ps. legközelebb promise, h hamarabb szólok mindekinek! :-)

  76. avatar d-lee says:

    Mi van a Promise!-zal? Mar reg megszunt… :P

  77. avatar pohar says:

    azon gondolkoztam a party után, hogy sok bekiabálást halottam, hogy ki milyen demokat szeretne látni. ha közülük csak 1-2 öszehozna egy hasonló kaliberű és hangulatú rendezvényt, az nagyon szuper lenne.
    remélem, hogy ha már a pár napos partyk elmaradnak/megszűnnek az anyagi gondok miatt, akkor legalább az ilyen kis közös demonézésekre + nosztalgiázásokra lesz lehetőség. (mert én jópár “új” demot megismertem a 90-es évekből szombat este)
    ráadásul ha ez egyik demoshown lenne compo, akkor el is érkeznénk Charlie “egy estés” partyjának koncepciójához.

  78. avatar Antiemes says:

    Csak hogy maradjon nyoma a dolognak: A levetitett demok listajat nem tudnad osszeirni?
    [ módosítva Feb.23. 17:03 ]

  79. avatar Bery says:
    ilyen kis közös demonézésekre + nosztalgiázásokra lesz lehetőség

    Szerintem is követendő koncepció. Felmerült egy rendszeres (2-3 havonta jelentkező) demoshow gondolata is. Nem tudom, hogy áll a dolog. Persze a hely és annak bérleti díja általában a sarokpont.

  80. avatar DeToX^DT says:
    hej dc-1 csináni kéne -tényleg- vmi pc vs amiga fekvehányást akarom mondani számítástechnikaikultúrálisrendezvényt 8)

      [ módosítva Feb.24. 01:46 ]

    • avatar Charlie says:
      Bery wrote
      Felmerült egy rendszeres (2-3 havonta jelentkező) demoshow gondolata is

      Felmerult ja. De nem most, hanem meg kb. 4-5 eve, amikor az egesz Scene.hu meg MD-1 elkezdodott. Voltak is demoshowk parszor, valtozo sikerrel, aztan abbamaradt az egesz, mert ugatni tobben ugattak erte, mint ahanyan csinalni akartak. (As usual.)

    • avatar slyspy says:

      Scene.hu 2006 végén indult, ami inkább 3 éve volt (mint 4-5), szóval akkor még volt nagy lelkesedés, meg erőforrás. Mostanra mindkettőből kevesebb van, de leginkább erőforrásból.

      Ehhez a beszólásoknak semmi köze. (Nem is emlékszem beszólásokra, mert az első kicsit kísérleti demoshow után mindegyiken sokan voltak, és nagyon jó hangulat volt. És ja, legyen, de én csak ennyivel tudom támogatni, ja meg annyival, hogy szétküldöm a hírt.)

      Amúgy meg mint látható, ha valaki szervezni akar, az szervez és nem panaszkodik, hogy jaj.

      Ja és asszem a Millenáris negatív hozzáállása törte meg a lendületet, amit a mai napig nem értünk (mármint a negatív visszajelzés okát, amikor pedig már egész komoly hosszútávú együttműködésről beszélgettünk az ottani szervezővel. Aztán lement a demoshow és fapapucs, húzzunk a vérbe, holott abszolút teltház volt. ) De mondjuk tény hogy ideje lenne újra felvenni a fonalat.

      [ módosítva Feb.24. 09:19 ]

    Leave a Reply

    You must be logged in to post a comment.

    Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára