☰ Menu

Scene.hu

Magyar demoscene portál – grafikusok, zenészek, programozók alkotói közössége

Játékok és demók a karakterek világából

Posted by Bery on 2008-01-15, 07:45

textgame_title.jpgTalán nem mondok vele újdonságot, ha azt állítom, hogy sok scenerből lett játékfejlesztő. De az az állítás sem hír értékű, hogy vannak olyanok is, akik annak idején játékprogramot irkálgattak otthon, és később scener lett belőlük. Ez a két világ annyira közel áll egymáshoz, hogy nem is csoda, hogy ilyen mértékű az “átjárás” közöttük. Viszont nem minden kezdet a grafikus képernyőről indult. Hogy akkor honnan? Erről szeretnék mesélni, kicsit önéletrajzi jelleggel.

vagas.png
1993-at írtunk, amikor is egy munkahelyen fejlesztettünk Tarkus barátommal – akivel 2,5 évvel később megalapítottuk a Mortal Compactot -, és Yikes barátunkkal. Bár nagyon lelkesen dolgoztunk a cég felvirágoztatásán, ám amikor a főnökök nem voltak bent, azért szerettük ellazítani az ujjainkat és az agysejtjeinket. :) Erre remek lehetőséget biztosított az a Novell hálózat, ami az akkori céges gépparkot fogta csokorba. Ha már hálózat, akkor játsszunk multiplayerben, jött az ötlet. Hadd ne mondjam, hogy ezzel megelőztük a korunkat! :) Ezen felbuzdulva összedobtam egy remekbeszabott “3D”-s játékot a kedvenc témakörömben, az Aliens film világában. :) Az akkori grafikus programozói tudásomnak megfelelően – PC-n nem foglalkoztam még akkor VGA grafikával – a játék TEXT módban futott, de látványában egy 3D-s labirintust szimulált, ahol az alienekre és egymásra lehetett vadászni. Valahogy így:

alines.png

Aliens PC text game 1993-ból. Figyelem, mindez a Doom előtt! ;)
Letöltéshez kattints ide!

A játék mai szemmel inkább mulatságos, semmint élvezetes, de hát vegyük figyelembe, hogy 15 évvel ezelőtt, 1993-ban készült, néhány nap alatt, és leginkább az unatkozó programozók szórakoztatására. Ha valaki mégis arra vetemedne, hogy kipróbálja, akkor a kurzor billentyűkkel lehet közlekedni a labirintusban, a SPACE-el lőni, az F1-el pedig előhozni a labirintus térképét. Érdemes jobbfelül nézni az Alien-radart is. :) Természetesen lehet felveni lőszert (barna “láda”) és életerőt (zöld csomag). A cél, hogy minél több alient levadássz. Azt hiszem, csak akkor van vége, ha az összes csomagot is összeszedted. De lehet, hogy nem. :) Multiplayerben, ha már csak egy maradt, akkor ér véget a játék. Kilépés ESC-re. Ha hálózatban játszanád, akkor ehhez annyi kell, hogy egy megosztott mappából indítsa mindenki a programot, amihez írási-olvasási jogának kell lennie minden játékosnak, ugyanis elég béna módon egy Aliens.dat fájlon keresztül valósítja meg a multiplayerséget a játék. :) Jó-jó, ennyit tudtam akkor. :) Kellett még 4 év, mire megírtam az első IPX alapú chat programomat. :) Ha olyasmit írna ki a program, hogy már folyik a játék, akkor valószínűleg nem ESC-el léptél ki belőle, és ott maradt az Alines.dat. Ilyenkor ezt szimplán le kell törölni.

Persze ennyivel nem értük be a munkaközi szórakozás terén, más csodás dolgok is készültek. Negyedik kollégánk, aki később csatlakozott kis fejlesztőcsapatunkhoz, és GeP néven publikált, a közös ötleten leginkább kapva – vagy a munkából a legtöbbet lógva :) -, megalkotta a méltán népszerű QQC játékot, ahol szintén hálózatban irányítottunk 4 db folyamatosan növekvő kukacot (becézve: kukucot – innen a QQC név), amik persze sem egymásnak, sem a pálya szélének, sem önmaguknak nem ütközhettek neki. Természetesen a végén csak egy maradhatott. :) Óriási derbiket nyomtunk ezzel a játékkal. :) Ennek sem a futtatható változata, sem a forrása nincs sajnos már a birtokomban. :(

De én sem ültem az Aliens babérjain, hanem egy évvel később, 1994 nyarán elkészült az a játék, ami elővéve ma is teljes értékűen játszható, és szerintem nagyon szórakoztató is. Én legalábbis fél órákat játszottam vele tegnap is, meg ma is a cikk írása előtt. :) Persze az alapötlet a nagyon jó, amit loptam a Scramble nevű nagysikerű játékból – tudtátok, hogy már 1981-ben is létezett? -, illetve én ezt először ZX-Spectrumon láttam Penetrator néven, de Videoton TV-Computeren is nagyon élveztem Áttörés címmel. De, hogy egy korábbi cikkre utaljak: Vectrexre is létezik (köszi, Sly!). Ám, de én, őrizve a grafikai hagyományokat, ezt a klasszikust szintén text módban keltettem életre, Gunship néven. Ilyesmi lett a végeredmény:

gunship.png

Gunship a text módú Scramble PC-re, 1994-ből
Letöltéshez kattints ide!

Az indító képernyőn rajta van a játék kezelése, de azért annyit elárulok, hogy a CTRL gomb folyamatosan nyomva tartható a bombázáshoz, míg az ALT-ot nyomogatni kell az ismételt lövéshez. Lőni csak az első felvett lőszer (piros négyzet, fehér vízszintes vonalkákkal) után lehet. Mást nem is lehet és nem is kell felszedni, csak ügyesen manőverezni a sziklák, az ellenséges rakéták és lebegő aknák között. Viszont minél több lőszert veszel fel, annál durvább tűzerőre fejlődik a fegyverzet. 4 pálya van, és nagyon nem egyszerű végigjátszni TRAINING mód nélkül. :) Ami még fontos, hogy fullscreen command prompt-ban indítsd, mert egyrészt akkor lesznek eredeti grafikájúak a karakterek, másrészt ablakban az ingadozó sebesség miatt játszhatatlan. Ha mégis ablakban indítottad, akkor ALT+Enterrel válthatsz fullscreenbe (command promt feature, de ezt mindenki tudja), de akkor a grafika helyenként furcsa lesz. Ha mégis túl gyors, vagy túl lassú lenne  a játék, akkor a numerikus gomboknál levő szürke +/- gombokkal lehet a sebességét növelni/csökkenteni. A játék megpróbál 43/50 soros, és 128/130 karakter széles text módban elindulni – ez szerintem minden VGA kártyán sikerül is neki -, de ha további kihívásra vágysz, akkor L25 paraméterrel indítva (Gunship.exe L25) 80×25 soros, eredeti karakteres képernyőn is kipróbálhatod, ahol nem látod be vertikálisan a pályát, csak az űrhajó fel-le mozgatása révén bukkan az elő. :) Csak mazochistáknak! :) Ugyanis akkoriban még csapadéknyomnyi mennyiségben léteztek 2 színű Hercules, 4 színű CGA, illetve 16 színű EGA videokártyák is, ezek kedvéért supportálja a 25 soros módot is a játék, mert ezek közül csak az EGA támogatta a 43 soros karakteres módot.

Aztán, ahogy írtam, az otthoni játékprogram-készítőkből néha scenerek lettek. Velem is megesett ez a baleset :) Ahogy egy korábbi cikkben írtam, először a kecskeméti Cache’96 spring party volt, amin részt vettünk Tarkus barátommal, de már ekkor is készült az első text módú Lamer demónk, ráadásul itt ért az a csapás is, hogy megismerkedtem Lacoste-al. ;) Ekkor még azt gondoltuk, hogy ennyire predesztinál csak minket a tudásunk, hogy lamer demót írjunk, komolyabb kategóriákhoz még nem nőttünk fel (bár Tarkus először itt adta be a Csőtörés c. midijét, amit szimplán nem tudtak leolvasni a szervezők a floppy-ról, de erről nem szóltak :( ). De, ha már lamer demó, akkor legyen text módban, mert az mégis milyen vicces – gondoltuk akkor. :) A Scenes’96-ra el is készült, és be is adtuk. Persze azzal nem számoltunk, hogy a projektoron nem igazán lesznek mindenki számára olvashatók a kiírt szövegek, így a poénok fele nem is igazán érvényesült. Na meg azt is hozzá kell tenni, hogy így utólag azért elég fárasztó, és csak helyenként humoros ez az “alkotás”. Viszont magában hordozott olyan effekteket, amik egy rendes demó felé kacsingattak. Például motion blur, tunnel, 3D vector transformation, sprite:

latext-mix.jpg

LaText lamer demó – Scenest’96
Letöltéshez kattints ide!

Ha valaki az intelmeim ellenére mégis kiváncsi a LaTextre, akkor azzal számoljon, hogy mivel Midas Sound Systemet használ, így csak korabeli Gravis Ultrasound, illetve SoundBlaster 1.0-2.0, Pro, 16 hangkártyákon lesz hangja a “demó”nak. Ezek hiányában a Nosound opciót kell kiválasztani a config menüben. Ráadásul valami furcsaság okán egyes részei sokkal lassabban futnak hang nélkül, míg más részei nincsenek időzítve, így egy gyors gépen – tehát minden mai gépen :) –  tizedmásodpercek alatt lefutnak. :)

De itt nem ért végett a Scenest’96-os release-ink száma! :) Indultam 4K Game kategóriában is, a szintén text módú Hit4M játékkal, ami egy faltörő tenisz 4 ütős, egérrel irányítható változata, 4 Kbyte alatti méretben, ami talán azért volt nagy szó, mivel ez is Pascal-ban készült, nem Assemblyben.

hit4m.jpg

Hit4M 4K Game – Scenest’96
Letöltéshez kattints ide!

A dicsőséges 2. helyre volt jó ez a karakteres játék. Azt most hagyjuk, hogy összesen 3 induló volt. ;)

Persze a text módú, karakteres demó ötlete nem csak a mi fejünkből pattant ki, hanem mások is készítettek ilyen produktumokat, ráadásul valódi demókat, hagyományos effektekkel. Sőt, ez annyira divatos lett, hogy erre külön versenyt is írtak/írnak ki egy ideje.

Ezekről az igazán jó text módú demókról pedig már volt itt a scene.hu-n egy remek cikk. Ha lemaradtál róla, akkor itt olvashatod el.

Aztán úgy múlt el a világ dicsősége, hogy 1994-től elkezdtem először a VGA grafikus mód rejtelmeibe elmerülni, majd nem általlottam a VESA interface-en keresztül egészen az SVGA módig elmerészkedni. Ezen mind Tarkus, mind GeP kapva kapott, és készültek olyan játékok, mint az a Space Invaders klón GeP keze által, ahol női ivarszervek jelképezték az UFO-kat, amikre hím ivarszervekkel kellett lőni, természetesen nem mással, mint kis ficánkoló spermácskákkal. :) (ennek sajnos már a nevére sem emlékszem, pedig valami nagyon frappáns volt :)) De ennél visszafogottabb faltörő játékok (by Tarkus), és mászkálós, gyűjtőgetős szösszenetek is kikerültek az egyébként bérszámfejtéssel, készletkezeléssel, pénzüggyel és könyveléssel foglalkozó szoftvereket fejlesztő “műhelyünkből”. :)

bubu.png

BUBU, a már VGA módú platform játék (50 pályával!)
(Irányítás a kurzor gombokkal, lőni SPACE-el lehet, amíg jobb alul van lőszer, amit egy pálya teljesítésekor kapunk legközelebb. Cél a gyémántok összegyűjtése, majd kimenni a megjelenő ajtón, és már jön is a következő pálya :)
És még SVGA változata is van :)
Letöltéshez kattints ide!

Mellesleg cégen belül csak Gameboy néven emlegettek egy időben, kis áthallással. Ki tudja, miért?! :) Aztán betoppan életünkbe a scene, és nem készült több játék, csak Mortal Compact intro és zene.

Categories: Retro | Tags

10 Responses so far.

  1. avatar abcug says:

    Ajanlom mindenki figyelmebe a temahoz kapcsolodoan az akkor mar erosen lecsengo PLUS/4 scenet, ahol 1987-1993 kozott viragzott a ‘maszek jatekipar‘ (eh, pc vajonmi ? :)
    plus4.emucamp.org cimen meg lehet nezni a prodok kozott. Rengeteg c64-rol konvertalt (ami azert eleg komoly melo volt gepi-kodban :) jatek mellett egy csomo sajat fejlesztesu cucc is keszult… Nem is volt akkoriban olyan fejleszto/csoport aki ne rukkolt volna elo legalabb egy-ket sajat jatek title-vel. Egy csomo olyan cim szuletett/konvertalodott, amirol az akkoriban a piacrol kivonulo ‘profik’ almodni se mertek volna! :) pl. Bard’s tale, Battle Chess, Cloud Kingdoms, Defender of the crown, Elite, GrandPrixCircuit es meg egy csomo…

    Ezt csak azert batorkodtam megemliteni, mert a leginkabb meltanyolt plus4-scene volt talan az amelyet a legkorabbi ‘hivatalos halalos itelet’ ellenere a legkomolyabban tartott eletben tobbnyire csak a magyar scene. Hail to the king ! :)

  2. avatar Murphy says:

    Jól beszélsz. Vicces, hogy C64-en crackeltek az emeberek a scenen, plus/4-en meg mivel crackelni már nem volt mit, így játékokat írtak. :) A TCFS mekkora király volt már, csak ne lettek volna olyan lehetetlenül nehezek a játékai. a Grand Prix Circuittal pl. egy kört se tudtam végigmenni, holott a C64-essel egész jó időket futottam… A felsorolásodban a karakteres képernyős Defender of the crown kicsit azért kilóg a sorból ;)

  3. avatar Bery says:

    A témához tartozik még a nemrég lezárult TMDC. Tessék megnézni a release-eket, futnak mindenki gépén! :)

  4. avatar abcug says:

    Eredetileg a Carmen Sandiegot akartam, csak atleptem a c-rol veletlenul a d-re :)

    Autosbol meg a ‘revs’-volt az igazan utos, meg a Stunt Car Racer (bar ez utobbibol asszem nem szuletett vegleges +4 atirat)

    DEAD BLUE PEOPLE!!!!

  5. avatar Murphy says:

    A Stunt Car Racerből volt bármilyen verzió? Ki csinálta? Egyébként a Deffender of the Crown-t valaki rendesen elkezdte konvertálni, de sajnos nem lett befejezve. Talán a Siz volt?

  6. avatar Unreal says:

    Nem, a Defender of the crown-t egy volt Terrorists tag kezdte konvertalni, nekem el is kuldte a felig kesz verziot hogy majd Beast, vagy Steve, befejezni, dehat… :( meg elkuldte emellett a Railroad Tycoon (?) vmi vonatos uberjatek felig kesz valtozatat is

  7. avatar slyspy says:

    Es nem lett volna kenyelmesebb beszerezni egy c64-et es azon jatszani a gamekkal? :)

  8. avatar Oswald says:

    ott a pont, de az ugyanaz a kérdés mint hogy nem lenne kényelmesebb a demokat előre renderelni :)

  9. avatar Murphy says:

    Oswald: Ez még inkább demót írni vagy nézni dilemma ;)

    slyspy: de hát az árulás :)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

Ugrás a lap tetejére Ugrás a lap aljára