Bár a demoscene a nyolcvanas években kezdett kialakulni, mint önálló művészeti szubkultúra, azért az absztrakt animáció (mert hát mi más lenne egy forgó kocka ugye) a számítógépek feltalálásával, mitöbb a film feltalálásával egyidős. Itt most ezen művészeti ág egyik legkorábbi és talán leghíresebb képviselőjéről lesz szó, idősebb John Whitney-ről. Mr.Whitney munkássága és a demoscene produkciók között igazán feltűnőek a párhuzamok.
A “Tovább” után animációk meg mindenféle nyalánkságok!
John Whitney testvérével már a harmincas évek végétől kezdve készített kísérleti filmeket, amiket az Amerikában akkoriban induló modern művészeti mozgalom igen nagyra értékelt. A számunkra (azaz scenerek számára) valóban érdekes események azonban az ötvenes évektől kezdődtek: Whitney egy második világháborúban kiszuperált M5-ös légelhárító ágyú célzóberendezéséből készített egy olyan elektromechanikus szerkezetet, amivel különböző geometriai és interferencia ábrákat tudott generálni és mozgatni. Ezeket a képeket filmre vette, és előhíváskor különböző módszerekkel tette színessé. A berendezését és a módszert folyamatosan fejlesztve, 1960-ban létrehozott egy céget, ahol ezzel az általa kifejlesztett és tökéletesített analóg számítógép által vezérelt mechanikus szerkezettel hoztak létre filmtrükköket. Eközben azonban az absztrakt rövidfilmek készítésével sem hagyott fel.
Íme az 1961-es Catalog című munkája:
Illetve íme egy montázs a Dr.Who főcímeiből, korrekt tunnel-effekttel:
A slit scan technika megér egy külön írást, úgyhogy erre még később visszatérek.
A hetvenes évekre a digitális számítógépek elérték végre azt a szintet, ami felkeltheti egy művész érdeklődését, így Mr.Whitney is váltott a digitális megoldásokra, és 1975-ben elkészítette, talán leghíresebb, Arabesque című alkotását, ami már valódi számítógépes animáció. Azt hiszem nem kell különösebben részleteznem a párhuzamokat egy demóval:
John Whitney 1995-os haláláig rengeteg, matematikai algoritmusokon alapuló animációt készített, amikben leginkább a zene és a kép összhangját igyekezett megteremteni. Legtöbb művéhez egyébként ő szerezte a zenét is. Ezen törekvései és irányelvei alapján készült a Whitney’s music box című flash program, amit mindenképpen érdemes kipróbálni. Jó szórakozást hozzá!
Érdeklődőknek hasznos linkek a témában:
– Whitney életrajza, munkái meg ami ehhez tarozik a Siggraph.org-on.
– Whitney fejtegetései a computergrafikáról 1975-ből.
– Szintén filmes fia, Michael írása apja munkásságáról
Oswaldnak meg köszi az ötletet!
Mély tisztelet az ősök előtt. O_o–b
Igen, ez egy jó kis figyelemfelhívó cikkecske.
majd ez a slit scan cucc lesz jó, ami ugyan nem scene, de annál érdekesebb.
ugyan nem teljesen tartozik ide, de azonnal az assembly 97-es oszcilloszkop-demora asszocialtam (a display-technologia hasonlosaga miatt megis idetartozik azert):
pouet
[url]youtube[url]
ha mar megemlitettuk a doctor who-t, akkor epp lehetne a kovetkezo cikk Delia Derbyshirerol is, aki a bevezeto zenejet irta (illetve “remixelte” Ron Grainer eredeti verziojat) kb ugy hogy oszcillatorokkal felvette egy csomo szinuszjelet, aztan osszevagta kezzel szalagon :)
Vagy még inkább Kid Baltanról, aki 1963-ban írta a Delta zenéjét (Song of the second moon). A preszintis időkben egyébként így ment a sampling, mármint ollóval editálás, szalagos delay (ebből lett a flanger később), rugós reverb, oszcillátorok, overdub. Mondjuk azért az oszciláátorokkal felvett színuszjel ollóval összevágása kicsit túlzás, de jó közelítés.
Vagy ha már hölgyek, akkor Wendy Carlos Switched-on Bach c. albuma, ami egy darab Moog szintivel készült, overdubbolt 8 sávos magnóra 1968-ban. Volt ilyen BBC kísérleti zenei szessön mp3 gyűjteményem, de sírba szállt a vinyómmal…
a moog szintit amúgy éppen 1963-ban találták ki, kb egy évvel később volt sztem kereskedelmi forgalomban, de addig is voltak azért kontrollerek, meg mindenféle megoldások. de mondjuk tény, hogy a Moog hozta a fordulópontot, és előtte gyakorlatilag csak barkácsolás ment.
akarom mondani, plate reverb. :)
egyaltalan nem tulzas, regen mashogy nem nagyon lehetett zenet vagni: http://ourworld.compuserve.com/homepages/Mark_Ayres/DWTheme.htm#Original
ja hát zenét vágni valóban nem lehetett máshogy. na de azért volt ám itten technológia, még ha barkács is, azért írtam, hogy az oszcillátorból felvett színuszjel ollóval összevágása mint egyetlen lehetőség túlzás, de jó közelítés. mert a fenti effektek, amiket írtam már léteztek. és itt az overdubon volt a hangsúly. (meg persze volt már akkor teremin, meg hammond orgona is és trautonium is)
de mindegy is, a lényeg, hogy jön lefelé az egész bcc workshop újra.
Témában hallgasd meg Tom Dissevelt és Kid Baltan Song of the second moon c. albumát! Kiadták DVD-n is, jól sávonként.
éljen a retro kísérleti zene!
slyspy, szép cikket rittyentettél belőle \o/
Az volt ám, hogy már egy ideje tűnődtem rajta, hogy kéne erről írni, aztán az volt az utolsó lökés, hogy beküldted a Catalogot. De amúgy lesz folytatás is.
Ez a faszi… Agyam eldobom: teljesen raismertem a demo effektekre… ;)
Amugy Kid Baltan es Tom Dissevelt roxx! A zeneikbol eleg sokan meritettek kesobb is, peldaul hallgassatok csak vegig a Delta zenejet (Song of the second moon)… Van benne egy valtas, ami utan mas jellegu lesz, de megis ismeros valahonnan, nem? ;)
Ja es a cikk az jo! Ilyet meg kerunk szepen.
Igen. Meg.